Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
magyar | română | english
Filmek, fotók /

Művészi projektek

Balogh Zsolt tanár úr vezetésével megvalósított éves művészi projektek:

Minden évben adott egy sajátos téma, amely alapján a harmadéves hallgatók több kisfilmet is készítenek, és amelynek megvalósításában próbára tehetik fantáziájukat, tehetségüket, elsajátított szakmai tudásukat. A kisfilmeket egy-egy összeállításban a tanszék különböző rendezvényein rendszerint le is vetítjük. (Lásd: tanszéki filmvetítések.)

2010-2011: A "szerelem" éve







2009-2010: Az "arc" éve

A téma leírása:

„Titkos írás az arc, de annak, aki a kulcsát bírja, nyitott könyv."
Jókai Mór

Talán észre sem vesszük, hogy találkozásaink a másik ember arcvonásainak automatikus kutatásával indulnak. E paranoid pillantások segítenek eligazodni a legjobban a másik megismerésében. Micsoda ösztön ez, hogy ezt a „titkos írást" mindig megfejteni szándékozik az ember. Az arc a lélek tükre, zeng a közhely, pedig igaz, hiszen a villámgyorsan változó arckifejezések minden érzelmet elárulnak. Így válhat „nyitott könyvvé" a másik a szemünkben. Minden fontos, aminek arca van. Semmi sem idegen tőlünk, ami emberi...
A harmadévesek - televíziózás terén - elsajátított tudásának méltó összegzése lesz, ha ezt az évet az arcnak szentelik, annak kimerítő megismerésében kutakodnak kamerájukkal.
Irodalmi adaptációként magyar írásokat keresünk, de dokumentum, riport és egyéb filmek estén is kizárólag e vizuális sztereotípia a meghatározó.
A filmek műfaja lehet: kisjátékfilm, reklám, riport, és dokumentumfilm, wish, klip, megzenésített vers, tudományos ismeretterjesztés. (A terjedelem max. 5- 15 perc.)
A sok műfaj zanzája egyetlen televíziós film, melynek hossza 70-90 perc lehet.
Főszekesztő, dramaturg: Láng Orsolya

 

 

A "Kalap éve," a "Nyugat éve" és a "Sínen vagyunk!" projektek közös plakátja

2008-2009: Sínen vagyunk!

A téma leírása:

Élet a síneken, avagy a sínek élete.
Sínen lenni jó. Vagy mégsem?

Filmetűdök, dokumentumok, riportok, televízióra (is) alkalmazható irodalmi művek kerestetnek, az első-másod -harmadév tévés és filmes tananyagainak megfelelő stílusban, formában, aminek valóságtartalma ehhez a sejtelmesen csillogó erős acéldarabhoz kapcsolható, vagy éppen szimbolikája következtet a síneken történtekre. Szabad asszociációval is juthatunk ugyanehhez a tartalomhoz, hiszen a gondolat, hogy sínre kerülünk, gyakran kísért.

Ti már sínen vagytok?
Az elkészült kisfilmek közül néhány megtekinthető a Transindex TV gyűjteményében.

2007-2008: a Nyugat éve

A téma leírása:

 

A hallgatók a Nyugat című híres irodalmi lap százéves évfordulója alkalmából a lapban publikáló szerzők (Kosztolányi Dezső, Kaffka Margit, Babits Mihály, Kassák Lajos) korabeli verseit, novelláit és egyéb írásait dolgozták fel több kisfilmből álló összeállításukban.

Az elkészült filmek megnézhetők honlapunkon a tanszéki filmek között.

 

2007 július: Főbűnösök

A téma leírása:

Hét kortárs szerző a hét főbűnről szóló hét novellájának adaptációja. A képpel, szóval és mulasztással elkövetett bűneikért penitenciát gyakorolnak a bűntársak: Both Rita és Kövendi Imola lustaságért, Kovács Anna és Csatlós Károly haragért, Püsök Botond és Péter Attila híúságért, Zágoni Bálint és Bertóti Attila irigységért, Kelemen Zsombor és Bántó Csaba fösvénységért, Oláh-Badi Levente és Kürti István bujaságért, Patrubány Csilla és Székely Róbert torkosságért. Vétlen: Horváth Emőke Ágnes. Megbocsátás és ítélet Balogh Zsolt és a nézők kezében.

2006-2007: Kalapos filmek

A téma leírása:

Az abszurd vagy egyszerűen csak játékos hangvételű filmecskék főszereplője: a kalap. Ehhez kellett asszociálni kis történeteket, helyzeteket. A feladat elvégzésében nemcsak harmadévesek, hanem másod- és negyedévesek is részt vettek.

Beszámoló olvasható a filmek elkészüléséről a Transindex oldalán.

A filmekből megnézhetők a YouTube oldalán és a Transindex TV-ben:

Fazakas Gergely filmje

Patrubány Csilla filmjePüsök Botond filmje

Visky Sámuel filmje

2005-2006: Örkény egypercesek

A téma leírása:

A feladat Örkény egyperces novelláinak adaptációja.

A filmek elkészüléséről tudósítást közölt a Transindex.


Felvételi


Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Természettudományi és művészeti kar, Kolozsvár
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés argo - Audiovizuális Egyesület