MOZGÓKÉPI INTERMEDIALITÁS ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KUTATÓKÖZPONT
CÉLKITŰZÉSEK
A választott kulcsszavak, a filmes intermedialitás és a vizuális kultúra, határozzák meg tevékenységünk szűkebb és tágabb fókuszát.
Sajátos kutatási területünk a film- és médiatudományok keresztmetszetében a mozgóképi intermedialitás elméleti kutatása és elemzése. Annak a tanulmányozása, ahogyan a kommunikációs médiumok egymáshoz viszonyulnak a mozgóképen belül, és ahogyan a film párbeszédet kezdeményez a többi művészettel, magába építi azok jellemzőt, illetve reprezentációit. Érdeklődésünk kiterjed a mozgóképek új formáinak megfigyelésére is, amelyek új kulturális élményeket teremtenek a digitális korban, és a „filmes fordulatra" a kortárs képzőművészetben. Véleményünk szerint a mozgóképi intermedialitás sokrétű esztétikai stratégiáinak elemzése révén az emberi lét, művészet, társadalom és a történelem fontos problémáira való reflexió változatos érzéki és intellektuális formái tárhatók fel.
A központ fontos célja ugyanakkor tágabb értelemben a vizuális kultúra gyakran egymással összefüggő területeinek, kapcsolatainak tanulmányozása (beleértve a filmet, a fotózást, a televíziót és a digitális médiát) azok sajátos történelmi és földrajzi kontextusában, különös tekintettel a kelet-európai jelenségekre. Kutatásaink köre átfogja a médiatermékek elemzését, illetve a gyártás és befogadás kérdéseit is.
Egyetemi munkánk keretében kapcsolatot teremtünk a kutatás és az oktatás között, és ösztönözzük azokat a művészeti projekteket, amelyek összekapcsolják a gyakorlatot és a kutatást.
Arra törekszünk, hogy folyamatos párbeszédet folytassunk más kutatóközpontokkal, tudományos társaságokkal és a hasonló területeken dolgozó tudósok nemzetközi hálózatával.
TEVÉKENYSÉGEK
- rendszeres belső workshopok szervezése a központ tagjainak egyéni és csoportos kutatásának ösztönzése érdekében,
- kutatási projektek kidolgozása és tudományos irányítása,
- hazai és nemzetközi workshopok és konferenciák szervezése,
- nemzetközi hálózatépítés,
- vendégelőadások szervezése,
- könyvbemutatók, kiállítások szervezése, amelyek kapcsolódnak a központ tevékenységéhez,
- a kutatás népszerűsítése a kiadványoknak szentelt weboldalon és a YouTube csatornán keresztül,
- több rangos nemzetközi tudományos adatbázisban jegyzett angol nyelvű tudományos folyóirat, az Acta Universitatis Sapientiae, Film and Media Studies szerkesztése (és szakértői értékelési tevékenysége).
TANÁCSADÓ TESTÜLET
RAYMOND BELLOUR, film-filozófus, a Centre National de la Recherche Scientifique (CNRS), Paris (Franciaország) Emeritus Kutató Professzora
MARTINE BEUGNET, Vizuális Tanulmányok Professzora, Université Paris Diderot (Franciaország)
STEVEN JACOBS, Művészettörténet Professzor, Universiteit Gent (Belgium)
LÚCIA NAGIB, a Filmtudomány Professzora, University of Reading (Egyesült Királyság)
LAURA MULVEY, filmelmélet író, a Filmtudomány Professzora, Birckbeck, University of London (Egyesült Királyság)
JOACHIM PAECH, Emeritus Professzor, Universität Konstanz (Németország)
BRIGITTE PEUCKER, a Film- és Médiatudomány Professzora, Yale University (Amerikai Egyesült Államok)
MARION SCHMID, Francia Irodalom- és Filmtudomány Professzora, The University of Edinburgh (Egyesült Királyság)
NEMZETKÖZI HÁLÓZAT
University of Edinburgh (UK), Film and the Other Arts: Intermediality, Medium Specificity, Creativity International Research Network
University of Reading (UK), Centre for Film Aesthetics and Cultures (CFAC)
Linnaeus University (Sweden), Centre for Intermedial and Multimodal Studies (IMS)
PARTNERINTÉZMÉNYEK
Erdélyi Audiovizuális Archívum
Kolozsvári Akadémiai Bizottság (Média- és Kommunikációtudományi Szakbizottság)
AFFILIÁCIÓK
International Society for Intermedial Studies (ISIS),European Network for Cinema and Media Studies (NECS), Magyar Filmtudományi Társaság
KUTATÁSI PROGRAMOK
TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATUNK:
Acta Universitatis Sapientiae, Film and Media Studies
Angol nyelvű, nemzetközi tudományis folyóirat.
2009-2024 közötti számok itt olvashatóak open access formában.
2025-től a folyóirat a Springer kiadványaként jelenik meg, és itt olvasható.
A folyóiratot többek között a következő adatbázisok jegyzik: Erih Plus, Web of Science - Emerging Sources Citation Index
KUTATÁSI EREDMÉNYEK
Könyveink:
Hajnal Király: The Cinema of Manoel de Oliveira: Modernity, Intermediality and the Uncanny, Bloomsbury Academic, 2022.
Blos-Jáni Melinda, Király Hajnal, Lakatos Mihály, Pieldner Judit, Katalin Sándor (eds./szerk.): Intermedial Encounters. Studies in Honour of Ágnes Pethő / Intermediális találkozások. Tanulmányok Pethő Ágnes tiszteletére. Scientia Kiadó, Cluj Napoca / Kolozsvár, 2022.
Blos-Jáni Melinda (szerk.):Belső képek. Dr. Hintz Györgyné Boros Ella, egy műkedvelő fényképész hagyatéka. Exit Kiadó, 2021.
Judit Pieldner: Adaptation, Remediation and Intermediality: Forms of In-betweenness in Cinema, Editura Presa Universitară Clujeană, 2020.
Ágnes Pethő (ed.): Caught In-Between. Intermediality in Eastern European and Russian Cinema. Edinburgh University Press, 2020.
Ágnes Pethő: Cinema and Intermediality. The Passion for the In-Between. Second, Enlarged Edition. Cambridge Scholars Publishing, 2020.
MÁS EREDMÉNYEK
Két interjú LAURA MULVEY-vel:
Reflexiók a "Picturesque" konferencia után
Arról, hogyan kezdett fimtudománnyal és filmkészítéssel foglalkozni














