Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Kutatás / KARI TDK / |

Kari TDK 2021
2021.05.18. 23:27

2020. május 20–21. között kerül megszervezésre az idei, online Kari TDK.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara és a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (kHÖK) immár tízenegyedik alkalommal szervez TDK-t, azzal a céllal, hogy tudományos és alkotói kutatómunkára ösztönözze az erdélyi felsőoktatásban részt vevő diákokat.

A Kari TDK megszervezésével a Sapientia EMTE célja, hogy időszerű tudományos előadásokkal járuljon hozzá az erdélyi felsőoktatásban részt vevő hallgatók szakmai fejlődéséhez. A TDK azoknak az egyetemi hallgatóknak szól, akik kedvet éreznek egy szabadon választott, napirenden lévő politikai, jogi, környezettudományi, művészettudományi vagy nemzetközi kapcsolatokat érintő kérdés kutatására, vizsgálatára és az eredmények ismertetésére, illetve a Művészeti alkotások szekció keretében egy elkészített művészi alkotás bemutatására.

A beérkezett munkákat a dr. Kalló Angéla (egyetemi docens, Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem, Kolozsvár), dr. Buglya Sándor (egyetemi tanár, Sapientia EMTE Kolozsvári Kar) és dr. Radu Igazság (egyetemi docens, I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem, Bukarest) alkotta zsűri fogja elbírálni.

Művészeti alkotások programja a következőképpen alakul (csatlakozni ezen a linkent lehet majd: https://meet.google.com/xqk-uavw-vxk):

15:00 Tóth Hunor: solitude (fotósorozat) - témavezető: dr. Mira Marincaș

15:20 Fekete Tímea: Paprika hagyománya (fotósorozat) - témavezető: dr. Mira Marincaș

15:40 Bodor Balázs-György: Titusz - egy nap (dokumentumfilm) - témavezető: dr. Lakatos Róbert (ezen a linken nézhető: https://youtu.be/LwaWXjBJlso)

16:00 Sarnyai Zsófia: Obscura (fotósorozat) - témavezető: dr. Mira Marincaș

16:20 Ráduly Sándor: Balkan Lovers (fotósorozat) - témavezető: dr. Mira Marincaș

16:40 Ferencz Zsófia: Legato (egycsatornás videoinstalláció) - témavezető: dr. Pethő Ágnes (ezen a linken nézhető: https://youtu.be/as8axjizMRY)

 

díjkiosztóra május 21-én, pénteken 14:00 órától került sor.

Helyezések:

1. Ferencz Zsófia: Legato

2. Bodor Balázs-György: Titusz - egy nap

3. Tóth Hunor: solitude

Dicséret. Fekete Tímea: Paprika hagyománya; Ráduly Sándor: Balkan Lovers; Sarnyai Zsófia: Obscura

 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat