Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

Az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon jártak hallgatóink
2021.10.20. 19:30

Október 12-17 között került megszervezésre a szolnoki ATAFF filmfesztivál, ahol a főszerepet ezúttal is a film és a látványtervezés kombinációja kapta.

Első- és másodéves mesteri hallgatóink tanáruk, Dr. Lakatos Róbert vezetésével fedezték fel a fesztivál sokszínű programját, melybe nem pusztán filmvetítések és közönségtalálkozók, hanem mesterkurzusok, könyvbemutatók, szimfonikus zenekari előadások és kiállításmegnyitók is tartoztak. Nem véletlen, hogy a legnagyobb „nehézséget” éppen a bőség zavara jelentette, hiszen hatalmas programcsokorból lehetett válogatni.

A nemzetközi nagyjátékfilmes versenyprogramban olyan friss alkotásokat lehetett megnézni, mint Edgar Wright Utolsó éjszaka a Sohóban, Mundruczó Kornél Evolúció vagy Lech Majewski Az istenek völgye című filmje. Ellenben nem kizárólag nagyjátékfilmek versenyeztek egymással az idei ATAFF-on. Mesteri másodéves hallgatóink közül négyen – Kerestély Dóra, Lestyán Katalin, Nagy Márton, Sós-Timothy Valentin – a diákzsűriben is részt vettek, ahol a diákfilmek versenykategóriáját értékelhették más egyetemek filmhallgatóival közösen. Mindemellett az ATAFF egy, a Sapientia EMTE hallgatóinak filmjeiből összeállt vetítési blokkot is beékelt programjába. A nagyközönség így Polacsek Zsófia A madarak nem tévednek el, Ferenczi Edit Ha egy régi napló beszélni kezd, Farkas Ágnes Anna Játsszuk tovább, Makkai Zsófia A piros kabát, valamint Képíró Dorottya Mielőtt kirepülsz c. 2021-es államvizsgafilmjeit is megtekinthették. A fesztivál mindezen programok által pedig egy olyan családias közeget teremtett, amiben a tapasztalatcsere és a film szeretete kötötte össze a szélrózsa minden irányából érkezett résztvevőket.

Ami a meghívottakat illeti, a fesztivál különleges mesterkurzusokkal egyaránt készült. Ezen alkalmakkal a filmszakma prominens képviselőitől lehetett tanulni látványtervezői tippektől költségvetési tanácsokig. És nem csak tanulni, mert minden egyes meghívott nyitottnak bizonyult közönsége kérdéseire és meglátásaira is. Kiemelkedő példaként szolgált erre többek között Peter Webber, a nagysikerű Leány gyöngy fülbevalóval című film rendezője, valamint Jean Rabasse, az Oscar-díjra jelölt Jackie látványtervezője.

Az ATAFF összességében remek fesztiválnak ígérkezett, úgy a pályakezdő filmes hallgatók, mint az elismert szakmabeliek számára. A közel egy hétig tartó esemény végeztével a fesztivál azt a benyomást adta, hogy nem valaminek a végén, hanem éppen ellenkezőleg – valaminek a kezdetén járunk. Legyen szó egy-egy jövőbeli kollaboráció útnak indulásáról vagy éppen egy-egy alkotó megismeréséről, az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál a felfedezés jóleső ízét hozta el látogatóinak. Reméljük, hogy a következő kiadáson is találkozunk! (Farkas Boglárka)

 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat