| Hírek / | előző | következő |
Az erdélyi magyar Drakula 2025-ös csavargásai (fesztiváltúrája) a nagyvilágban
2026.01.15. 01:34
Az Erdélyi Magyar Filmszövetség és a Sapientia EMTE közös szervezésű celluloid műhelyében készült Drakula halála útját nehéz lett volna előre kiszámítani. A projekt 2018-ban indult Lakatos Róbert vezetésével, oktatási és alkotói kísérletként, annak a kérdésnek a jegyében, miként lehet újraértelmezni egy olyan filmet, amelyből mára semmi nem maradt fenn. A kiindulópont Lajthay Károly 1921-es, azonos című némafilmje volt, amely ugyan elveszett, de az utána megjelent filmregény megőrizte a történet alapját, és ez elegendő kapaszkodót adott a közös munkához. Az évek során ebből a kezdeményezésből fokozatosan egy egész estés film formálódott. A végső változatot nyolc fiatal rendező – Gödri Attila, Buzási Gyopár, Kovács Flóra, Sztercey Szabolcs, Orbán Orsolya, Farkas Boglárka Angéla, Miklós Nóra és Makkai Zsófia – készítette el, fejezetekre bontva. A 16 mm-es fekete-fehér nyersanyagra forgatott, egyórás film 2025-ben indult el igazán „világgá”, fesztiválról fesztiválra.
Fontos előzmény, hogy a film a végleges változat elkészülte előtt is vetítésre került a filmzenefejlesztési műhelymunkák záró eseményeként. 2024-ben több work-in-progress vetítésen volt látható élőzenei kísérettel, Miquèu Montanaro vezetésével, egy 11 tagú zenekar közreműködésével: Ravazdon, a Mediawave fesztiválon, a kolozsvári Transzilvánia Nemzetközi Filmfesztiválon, a beremendi Ördögkatlan összművészeti fesztiválon, valamint 4 tagú zenekarral a Kolozsvári Magyar Napokon, és a franciaországi Corrensben a Festejada nevű okcitán kulturális fesztiválon. Ezek a tesztvetítések azt az érzést keltették, hogy a film és a zene együtt, filmkoncert formájában működik igazán.
A film hivatalos világpremierjére 2025. február 1-jén került sor a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon, a Cinema Regained szekcióban.
Nagy öröm volt számunkra, hogy a film egy ilyen rangú fesztiválon mutatkozhatott be: Rotterdam azon kevés nemzetközi fesztiválok egyike, ahol a válogatás kizárólag világpremierekre épül. A vetítés után hamar kiderült, hogy a Drakula halála filmtörténeti háttérismeret nélkül is működik, önálló mozgóképes élményként szólítja meg a nézőket. A rotterdami válogatásnak kézzelfogható következményei is voltak: a film felkerült a Festival Scope platformra, ami rövid időn belül több újabb fesztiválmeghívásokat eredményezett.
A következő állomás 2025. szeptember 15-én az olaszországi I Mille Occhi – Festival Internazionale del Cinema e delle Arti volt Triesztben. A Drakula halála itt elnyerte a fesztivál fődíját, közönségszavazás alapján. Az I Mille Occhi olyan filmeket válogat, amelyek a mozgókép történetére és önreflexív természetére reagálnak, így a film itt valóban „jó helyen volt”: egyszerre beszélt a film médiumáról, az elveszett képekről és azok újragondolásáról.
A film szeptember 18-án Moszkvában, a GES-2 kulturális központban megrendezett Festival of Films Regained nyitófilmjeként szerepelt. Az első vetítést Sonia Skobeleva élő improvizációs koncertje kísérte, másnap pedig – ugyanitt – újabb vetítésre került sor Miquèu Montanaro eredeti zenéjével, amelyet beszélgetés követett a film zenei világának kialakulásáról. Montanaro Moszkvába nemcsak a Drakula halála miatt érkezett: a fesztivál felkérésére ő kísérte élő zenével a nemrég újra felfedezett szovjet némafilmet, a My Son című alkotást is, így a film vetítése egy tágabb filmtörténeti program részeként jelent meg.
Október 10-én a film visszatért Erdélybe, a sepsiszentgyörgyi PulzArt fesztiválra. Itt a Drakula halála élőzenei kísérettel, filmkoncert-formában volt látható, Miquèu Montanaro (furulya), Christian Sebille (elektronika), Gáspár Csaba (hegedű), Vitályos Lehel (nagybőgő) és Paul Grosar (trombita) közreműködésével. A vetítést közönségtalálkozó követte, ahol a nézők közvetlenül kérdezhettek a film és a zene kapcsolatáról. Ez az este is jól mutatta, mennyire másként szólal meg a film minden egyes alkalommal.
Ugyanezen a napon a Drakula halála egyszerre volt jelen Erdélyben és Dél-Amerikában: Peruban a Lima Alterna Film Festival nemzetközi versenyprogramjában országos premierként szerepelt, ezzel megkezdve dél-amerikai fesztiválkörútját. A Lima Alterna kísérletező, alternatív filmes fókusza különösen jól rezonált a film formanyelvével.
A dél-amerikai jelenlét október 14–17. között Chilében folytatódott, a Valdivia International Film Festival Nocturama szekciójában, ahol a film szintén országos premier volt. Érdekesség, hogy ebben a válogatásban mindössze két film kapott helyet: a Drakula halála és Radu Jude egy másik Drakula-értelmezése.
Október 25-én a film Brazíliában, a Sinistro Fest – Festival de Cinema Fantástico versenyprogramjában szerepelt, ugyancsak országos premierként.
November 7-én a Drakula halála a Cottbusi Nemzetközi Filmfesztivál Midnight Madness szekciójában került vetítésre. Az esti előadáson érezhetően nagy volt az érdeklődés: a közönség a vetítés után is maradt, kérdezett, reagált, vitázott. A cottbus-i jelenlétet televíziós és rádiós megjelenések is kísérték, amelyek tovább növelték a film iránti érdeklődést.
A hazai fesztiválkör november 8-án a 33. ALTER-NATIVE Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon folytatódott Marosvásárhelyen. Külön öröm volt számunkra, hogy a fesztivál felkérésére Cári Tibor saját zenei verziót készített a filmhez, amelyet Szabó J. Attila, Patricia Marchiş és Pál Petra közreműködésével adott elő a vetítésen, a díjkiosztót megelőző programpontként.
Az évet december 13-án a bukaresti Cinemaiubit Nemzetközi Diákfilmfesztivál zárta. A vetítést itt is közönségtalálkozó követte, amelyben a film készítésének hosszú folyamata, szakmai tapasztalatok, valamint a kollektív alkotás pedagógiai jelentősége is szóba került.
Az év ezzel lezárult, a film útja azonban várhatóan nem: a következő időszakra, 2026-ra már újabb meghívások körvonalazódnak.














