Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

Dokumentumfilm nyerte az első Magyar Egyetemi Filmdíjat
2021.11.05. 23:43

A zsűriben 2. éves hallgatóink is részt vettek.

Tavaly pedagógiai/módszertani foglalkozást indított a Magyar Filmtudományi Társaság, a Magyar Egyetemi Filmdíjat.

A 2021. október 29-30-án rendezett országos workshopon a programban részvevő nyolc magyar egyetem hallgatói delegáltjai kiválasztották a 2019-es év legjobb filmalkotását. A hat nevezett film közül a Kis Anna által rendezett Csak családról ne című film került ki győztesen.

A diákzsűri így indokolta a döntést:
„A Csak családról ne című dokumentumfilm kendőzetlen, hiteles, organikusan kibontakozó leképezése egy nagyon aktuális társadalmi problémának. Kis Anna rendező alázatosan nyúl a koncepcióhoz, így a film nem tekint leereszkedően a hátrányos helyzetben élő fiatalokra vagy épp a velük foglalkozó pedagógusokra, nem próbálja megsajnáltatni az alanyokat, hanem a mindenkinek kijáró törődéssel meséli el az élet által alakított narratívákat. A film vállalja a saját esetlenségét, és egészen apró részletekkel kiegészülve mutat be valós emberi sorsokat ennek pedig egy meghatározó, megragadó filmélmény az eredménye, ami további
gondolkodásra, párbeszédre késztet.”

A díjátadóra a Magyar Filmtudományi Társaság Debrecenben tartott éves konferenciáján került sor 2021. november 5-én.
A programról bővebben itt és itt lehet olvasni.

A Virginás Andrea, Blos-Jáni Melinda és Lakatos Miska koordinálta kolozsvári filmkört három másod éves hallgató képviselte Budapesten, a helyszínt, támogatást és a szervezést biztosító Metropolitan Egyetemen: Dénes Csaba, Fazakas Lehel és Szatmári Loretta.

Így összegezték tapasztalataikat: “A Magyar Egyetemi Filmdíj keretein belül 6 magyar kortárs filmet nézhettünk meg a 2020–2021-es tanév második félévében. Ez önmagában is különleges lehetőség, mivel ezeket a filmeket csak moziban lehet megnézni, vagy még ott sem. Minden második héten online találkoztunk a projekt résztvevőivel, és az adott film megnézése után megvitattuk azt. Miután mind a 6 kiválasztott filmen átrágtuk magunkat, megszavaztuk azt a hármat, amelyeket a legjobbnak tartottuk.

Budapesten találkoztunk a többi 8 egyetem képviselőivel, akikkel újra megvitattuk a filmeket. 

Első körben felelevenítettük a filmélményeinket, aztán párba állítva pro és kontra csapatokba verődve vizsgáltuk meg a filmpárokat. 

A nap végén egy közönségtalálkozóban volt részünk, ahol minden filmből jelentek meg képviselők. Mindenki beszélt egy kicsit a filmjéről, ami sokat segített a kontextus megértésében, és ezután kérdéseket tehettünk fel nekik. A beszélgetés baráti volt, szabad találkozás, a magyar filmkészítés apró ünnepe.

A workshopnak elkeresztelt rendezvény tétjére másnap került sor, megszavazhattuk az első Magyar Egyetemi Filmdíj nyertesét. A hosszú gyűlés lényegében arra világított rá, hogy nem tudunk magunkon kívül dönteni, nem létezhet egy mindenki által elfogadott objektív szempont, filmeket saját tapasztalataink tükrében értelmezünk. A döntés délre megszületett, az elismerést Kis Anna rendező nyerte Csak családról ne című, egy vidéki iskola hátrányos helyzetű diákjainak és lelkes tanárainak ambiciózus projektjét bemutató dokumentumfilmjéért.”

A kolozsvári filmszakosok részvételét a budapesti workshopon az Erdélyi Audiovizuális Archívum és a Communitas Alapítvány támogatta.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat