Hírek / | előző | következő |
Filmvetítéssel egybekötött beszélgetést szervezünk volt hallgatónkkal, Püsök Botonddal
2023.05.02. 18:30
Püsök Botond Kolozsváron diplomázott filmrendezőként a Sapientia EMTE Filmművészet, Fotóművészet, Média szakán. 2016-ban az Angela című dokumentumfilmje legjobb rendezői díjat nyert az Astra Nemzetközi Filmfesztiválon, valamit a DocuArt Filmfesztiválon. Tanulmányait tovább folytatva, 2020-ban diplomázott a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező mesterszakán. Első egészestés dokumentumfilmjét, a Túl közelt a Szarajevói Filmfesztiválon mutatták be 2022-ben, az Astra Filmfesztiválon pedig elnyerte a legjobb nemzetközi dokumentumfilmnek járó díjat, továbbá a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál magyar filmes szekciójának különdíját és közönségdíját szerezte meg, illetve a franciaországi Biarritzban megszervezett FIPADOC Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál fiatal európai filmeseknek szánt díját is elnyerte. Fő érdeklődési területe a kreatív- és megfigyelő dokumentumfilm, az emberi jogokra fókuszáló karakterközpontú történetek, és az emberiesség határainak feltárása kihívással teli élethelyzetekben.
Május 8-án, 18:00 órai kezdettel egy beszélgetéssel egybekötött vetítés keretében Püsök Botond két korábbi filmje lesz megtekinthető, az Angela, illetve a Miyu. Az online csatlakozó alkotóval oktatónk, dr. Lakatos Róbert fog beszélgetni.
Angela
2015, dokumentumfilm, 33 perc
Egy erdélyi kis faluban Angela, egy fiatal roma lány szülni készül. Bepillantást nyerünk a mindennapjaiba és töredékekben megismerjük kalandos múltját: elrablásának történetét és azt, hogy jövendőbeli férje hogyan mentette őt meg a rablók fogságából. Kapcsolatuk történetének feltárásával egyidőben ismerjük meg a lány családjának azon próbálkozásait, hogy a társadalomba beilleszkedjenek. Annak ellenére, hogy férje távolléte miatt Angela jövője kilátástalannak tűnik, a lány a Bibliában talál megnyugvást és reményt: „Isten mit ígér, az elsődleges, a legfontosabb...”
Miyu
rövid dokumentumfilm
Miyu, egy fiatal japán lány, azért kűzd, hogy álmát valóra válthassa: profi balett-táncos szeretne lenni. A szakmát jelenleg Budapesten tanulja, több ezer kilométerre családjától. A kulturális és nyelvi különbségek, valamint fizikai hátrányai ellenére, kitartóan készül élete egyik legnagyobb versenyére. Miyu a következőben hisz: “egy probléma lényegében az esélyed, hogy a legjobban teljesíts”.