Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek /előző |

FIRST CUT 8
2025.07.01. 16:04

Július 4-én, 16:00 órai kezdettel várunk mindenkit! A végzősök filmjein kívül fotó- és multimédia-kiállításokkal is készülünk!

2017-ben azzal a céllal indítottuk az eseményt, hogy a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Filmművészet, fotóművészet, média szakos (BA), illetve Filmtudomány (MA) szakos hallgatóinak munkái a nagyközönség előtt is bemutatkozhassanak.

A friss munkák betöltik az egyetem különböző rendeltetésű tereit, ekkor új útvonalak rajzolódnak ki a Tordai úti épületben. A Hunyadi Mátyás díszterem ez alkalommal ismét mozivá válik: itt összesen 14 műfajfilmes, kísérleti, animációs rövidfilmet lehet látni, idén talán több az animáció, és újdonságként egy természetfilm is készült.

A mozi előtere galériává rendeződik át, itt fotókiállítások kapnak helyet: a lupényi szénbánya omladozó, elhalványuló arcáról készült egy nagyon érzéki sorozat, és egy játékos, klónfotográfiával kísérletező önarcképsorozat is megtekinthető lesz.

A földalatti filmstúdióban, a korábbi évekhez hasonlóan, a „fekete dobozban” elhelyezett vásznakon a magiszteris hallgatók különböző kísérleti installációi között merülhetnek el mozgóképek és hangzó képek hangulatában az érdeklődők. A stúdió előterében pedig rádióreklámok szórakoztatják az érdeklődőket.



FILMEK

16:00-17:30 (helyszín: Aula)

  • Bereczky Gergely: Harmat alatt (15')
  • Pál Boglárka: What Your Grief Looks Like (8')
  • Csorvási-Szabó Réka: Indigó (20')
  • Szilágyi Edvin: Képpé fagyott (11')
  • Szántai Kristóf: Tavaszi szél (20')
18:15-19:45 (helyszín: Aula)
  • Badon Ottó & Bereczki Tamás: Gekkó (24')
  • Tódor-Iszlai Áron: Kárpátok Királya (26')
  • Fülöp Laura-Lilongó: Aya (6')
  • Nagy Dorottya: Vízből van a túlsó part (9')
  • Zatykó Noémi: Halpiac (22')
20:00-21:30 (helyszín: Aula)
  • Buzási Marót-Örs: Szuperfrekvencia (10')
  • Molnár Dávid: Kasun (24')
  • Nagy Márton Bálint: Fuldoklás (20')
  • Lőrinczi Tamás: Angyalok fészke (30')

 


FOTÓKIÁLLÍTÁSOK

(a rendezvény egész ideje alatt látogathatók - helyszín: Aula előtti tér)

 

  • Țalapin Timea: Emptiness as I Touched the Coal
  • Horváth Arnold: Split Voices

 


MULTIMÉDIA KIÁLLÍTÁSOK

(a rendezvény egész ideje alatt látogathatók - helyszín: Stúdió)

 

  • FT1 (Dimény Andor, Erős Abigél, Eröss Henrietta, Orbán Orsolya, Pászka Róbert, Surányi Dániel): Komorebi
  • FFM3 (Nádor Berta, Fülöp Laura-Lilongó, Pál Boglárka, Toncea Boróka, Szőcs Gergely, Horváth Arnold, Țalapin Timea): Szól a rádió(reklám)!
  • FT1 (Vass Ágota [FFM1], Antal Bence, Surányi Dániel, Nagy Ákos, Eröss Henrietta, Dimény Andor, Blága Eszter, Pászka Róbert): 48H



Bereczky Gergely: Harmat alatt

Egy kislány egy titokzatos ládára bukkan a kamrában, amit megmutat a nagymamájának. A láda története egy nehéz sorsú lányról szól, aki az erdőben bolyongva talál rá a különleges tárgyra, amely új irányt mutat neki. A lányra azonban két piti tolvaj is felfigyel, akik mulatságosan ügyetlen próbálkozásokkal megpróbálják megszerezni a ládát.


Pál Boglárka: What Your Grief Looks Like

A film egy kísérleti animáció, amely a gyász öt klasszikus szakaszát mutatja be. Ezt úgy éri el, hogy egyetlen szereplő tapasztalatai által mutatja be azt. Ötrészes szerkezetével, a témához hűen, minden fejezet szimbolikusan jeleníti meg a gyász különböző rituáléit.


Csorvási-Szabó Réka: Indigó

Két hónappal ezelőtt Magor az erdőben bújócskázott kishúgával. Magor számolt, a kislány pedig kiszaladt a befagyott tóra. Magor volt az, akinek vigyáznia kellett volna rá. De nem tette. Azóta sem tud megbocsájtani magának.


Szilágyi Edvin: Képpé fagyott

Takó Gábor egy 68 éves férfi, aki a betegsége előrehaladtával szembesülni kényszerül azzal, hogy mind élete, mind a róla kialakult kép felett, elveszítette a kontrollt. A film az ő szemszögén keresztül bemutatott utolsó két hónapjának vizsgálata, mely során egyetlen céljává egy róla készült videófelvétel megtalálása válik.


Szántai Kristóf: Tavaszi szél

Egy gyerek egy női énekhanggal kezd el álmodni. Ezeket az álmokat lerajzolja, viszont ahogy a rajzokkal halad, úgy egyre inkább körvonalazódik számára elhunyt édesanyjának alakja.


Badon Ottó & Bereczki Tamás: Gekkó

Teodóra Paula oldalán indul felfedezni az illegális házibulik sötét, rejtett világát, ahol hamarosan maguk is elmerülnek, majd fokozatosan elvesznek ebben a közegben. Teodóra egyre zavarba ejtőbb és nyugtalanítóbb interakciókon megy keresztül – mígnem végül azzá válik, amitől rettegett.


Tódor-Iszlai Áron: Kárpátok Királya

Erdély vadregényes tájain egy ősi lakó él – a barnamedve. A természet egykori, háborítatlan uralkodója azonban napjainkban egyre gyakrabban bukkan fel a települések határában, a szeméttárolók mellett, a szántóföldeken, az ember közvetlen közelében. Ez a film rávilágít, hogy a barnamedve - mint minden vadonélő állat - ösztönei szerint él, míg a megoldás felelőssége az emberé, mint intelligens fajé. A film célja nem csupán általános ismeretterjesztés, hanem az edukáció – a társadalom nevelése, amelyben ha csak egy apró szerepet is vállal, azáltal hosszú távon hozzájárulhat az ember és medve közötti harmonikus együttélés megteremtéséhez.


Fülöp Laura-Lilongó: AYA

Egy fiatal lány lassú, belső utazása bontakozik ki egy sötét, mégis érző erdőn keresztül. A sűrű fák közül világító, sárga virágok tűnnek elő, amelyek érzékenyen reagálnak érintésére, minden kontaktus egyre mélyebb átalakulást indít el a testében. Ahogy Aya halad, a változások fokozódnak: teste felemelkedik, sejtszinten módosul, mintha eggyé válna az őt körülvevő természettel. Az út a hatalmas szemekkel teli dombhoz vezet, amely egy végső átalakulás helyszínévé válik. Aya egy virággá alakul, visszatérve ahhoz a formához, amely korábban csak útmutató volt. Az animáció a természet gyógyító, transzformáló erejét állítja középpontba: azt, hogyan vezethet egy egyszerű séta a befelé fordulás, a fejlődés lehetőségéhez.


Nagy Dorottya: Vízből van a túlsó part

Borbála élete a festészet, de szenvedélye lassan megszokássá, majd kényszerré válik. A művészi alkotás öröme fokozatosan halványul, ahogy elveszíti kapcsolatát önmagával és a világgal, csupán az elvárások, a tökéletesség hajszolása marad. Borbála küzd a benne kavargó feszültséggel, amíg végül össze nem törik teljesen, és kiborul. Minden érzelmet: dühöt, haragot és fáradtságot ki nem ad magából. Csak ezek után ér el a csendes, talán végső elengedésig.


Zatykó Noémi: Halpiac

Zorkának, nehezen megy a randizás, viszont nem adja fel könnyen és hajthatatlanul próbálja megtalálni a szerelmet. Rengeteg sikertelen kísérlet után azt hiszi, hogy végre az ölébe csöppent a tökéletes férfi és fejest ugrik egy kapcsolatba. A szerelemtől elvakítva, Zorka a legszebb napjait éli az idealizált cukormázas világában. Végül egy ártatlannak induló családi vacsora során feje tetejére áll a világa és kénytelen felébredni az álomvilágból.


Buzási Marót-Örs: Szuperfrekvencia

Géza a zeneakadémiára készül felvételizni dobosként, de gyakorlás helyett inkább űrlényeket kezd keresni.


Molnár Dávid: Kasun

Mindenki idegennek érzi magát egy nagyobb városban, még ha benne lakik akkor is. Srí Lanka 8000 kilométerre van, Kasun pedig egy ételfutár, akinek ellopták a táskáját.


Nagy Márton Bálint: Fuldoklás

Paul a háborúban elveszíti legjobb barátját, ami miatt nem csak testileg, de lelkileg is szenved. Az elveszítést maga öngyilkosságával próbálja megoldani, miközben saját problémáit temeti el. Paul belátja a halál küszöbén, hogy van még kiút a mélységből.


Lőrinczi Tamás: Angyalok fészke

A film egy kortárs művész, Lucas pszichológiai konfliktusainak feltárása. Különös hangsúly kerül a bűntudat, az áldozathozatal, valamint az önmegvalósítás és a morális felelősség közötti feszültségek bemutatására.



Țalapin Timea: Emptiness as I Touched the Coal

Lupény egykor még a Zsíl-völgy iparának és gazdaságának egyik fontos helyszíne volt. A XVIII. század végén jött létre miután a hegyeken át kezdtek el bejönni és letelepedni az emberek. 1884-ben kezdődött és nyílt meg az első bánya melynek következtében a lakosság száma rohamosan növekedni kezdett. Az Emptiness as I Touched the Coal című fotósorozat a szénbányának és a környékének a már pusztulásban lévő, elhalványuló örökségét mutatja be. A fényképek az emlékezet töredékei: omladozó, megrongált épületek, rozsdásodó gépek, olyan elemek, amelyek egykor egy generációnak az életerejét és értelmét jelentették. A bányászok két sztrájk által követelték meg jogaikat, 1929-ben és 1977-ben, az azóta fennmaradt épületek pedig emlékeztetők ezeknek az áldozataira. Mindez, ma rideg csendben lapul és az elhanyagoltság emlékművévé vált. A fotósorozat nemcsak a pusztulást, hanem a csendet is dokumentálja, egy olyan helyen ami egykor tele volt


Horváth Arnold: Split Voices

A Split Voices egy önarcképsorozat amely a klónfotográfia techinkaját alkalmazza. Ez idönként más különleges technikakkal is kiegészül és ez által próbálja a nézöt első perctöl vizuálisan lenyűgözni és lekötni. A sorozat az idenetitás és az önreflexió kérdését járja körül a belsö dialógusok és párhuzamos énképek vizuális megjelenítésén keresztül. A képekben megsokszorozott alakok, az emberi személyiség rétegeit és a gondolatok fragmentaltsagat mutatják be. A cél, hogy bemutassam, hogy mennyire bonyolult az a belső tér amiben nap mint nap létezünk. Főleg a mai világban, ahol napról napra minden felgyorsul és annyi impulzus ér minket, hogy az már szétroncsolja a figyelmünket és önazonosságunkat. Ezek a belsö gondolatok jelenthetnek előnyt, de ugyanakkor hátrányt is számunkra. Hozhatnak megnyugvást, segitséget, motivációt. Viszont könnyen átbillenhetnek a másik oldalra és okozhatnak önitélkezést, döntésképtelenséget, szorongást és belső konfilktusokat. A sorozatban ezek a belső gondolatok, párbeszédek formálodnak képekké. Mindezt egy olyan környezetben, ami szoros kapcsolatban áll velem, mint például azok az utcák, parkok ahol felnőttem vagy éppen a természet, ami mindig is a megnyugvást jelentette számomra.



FT1 (Dimény Andor, Erős Abigél, Eröss Henrietta, Orbán Orsolya, Pászka Róbert, Surányi Dániel): Komorebi

A komorebi (japánul: 木漏れ日) kifejezésre nem létezik magyar szavunk, szabadfordításban ezt takarja: ahogy a lombok közt áthatol a napfény. Hangulat- és vezényszó, mely arra hív, hogy a problémáinkat félretéve vegyük észre a mindennapok szépségét, ami körülvesz bennünket. Emeljük fel a fejünket, és figyeljünk a lombokon, leveleken áttörő fénypászmákra, ahogy végtelen formákat rajzolnak a felszínekre. Meditációs technika, megnyugvás és könnyű öröm.

Az általunk készített videóinstalláció egy felhívás erre a szellemi-lelkigyakorlatra.


FFM3 (Nádor Berta, Fülöp Laura-Lilongó, Pál Boglárka, Toncea Boróka, Szőcs Gergely, Horváth Arnold, Țalapin Timea): Szól a rádió(reklám)!

Az FFM alapképzés harmadéves audiovizuális kommunikációs hallgatóinak szánt középhaladó szintű projekt során, egy tetszés szerint kiválasztott terméknek vagy szolgáltatásnak kell, rádióreklámot készíteni.
Az audio végtermék tartalmának tudatos megtervezésén túl, a hallgatóknak, a reklámban felcsendülő hanganyag többsávos, digitális módszerekkel történő rögzítése és megszabása terén szerzett mesterségbeli tudásról is bizonylatot kell tenni.

 

• vezetőtanár: dr. Fazakas Áron •

 

Ebben az évben, a következő 7 hallgató munkája kerül nyilvános bemutatásra:

     

  1. Nádor Berta: Bede ékszerbolt A rádióreklám célja Bede Júlia ékszerboltjának népszerűsítése volt, az ékszerek fiatalos, stílusos kinézetének központba helyezésén keresztül.
  2. Fülöp Laura-Lilongó: FunlookteesA Funlooktees egy olyan streetwear ruhamárka, amely kiemeli az egyéniséget és stílusos megjelenést kínál minden alkalomra.
  3. Pál Boglárka: DurexA Durex reklám kreatívan és humorosan hívja fel a figyelmet a biztonságos szex fontosságára, miközben friss, fiatalos nézőpontból közelíti meg a témát.
  4. Toncea Boróka: Csodál-Lak panzióA vármezői Csodál-Lak panzió reklámja a kikapcsolódásra vágyó embereket szólítja meg és lehetőséget ad egy természetközeli vakáció egyszerű tervezésére.
  5. Szőcs Gergely: Tedd Magad BranddéEz a rádióreklám kiemeli az arculat fontosságát bármilyen termék vagy szolgáltatás sikerességéhez.
  6. Horváth Arnold: Dribli fociklubA rádióreklám a Kolozsvári Dribli Gyerekfoci Klub számára készült. A fociklub népszerűsítésén túl arra bíztatja a szülőket, hogy írassák be gyermekeiket sportolni.
  7. Țalapin Timea: Barabás kertészetA rádioreklám egy családi vállalkozást, a baróti Barabás kertészetet mutatja be, felkeltve a figyelmet a széles növényválasztékra és a Barabás család szakértői munkájára.


FT1 (Vass Ágota [FFM1], Antal Bence, Surányi Dániel, Nagy Ákos, Eröss Henrietta, Dimény Andor, Blága Eszter, Pászka Róbert): 48H

A Filmtudomány mesteri szak elsőéves hallgatóinak szánt műhelygyakorlat során 48 óra alatt kell, egy nyilvánosan bemutatható audiovizuális művészi végterméket megvalósítani.

A 48 órás időkeret nagymértékben befolyásolja az audiovizuális végtermék megtervezése és megvalósítása során felmerülő művészi döntések számottevő részét. Számos kompromisszumot kötve kell az elképzelt mozgókép tartalmát, műfaját, struktúráját, a filmbeli cselekmény látványvilágát, hangterét stb. kialakítani.

A projektek megvalósítása során az alkotóknak figyelmesen kell bánni a számos filmbeli funkció betöltésére alkalmas hangjelenségekkel is.

• vezetőtanár: dr. Fazakas Áron •

Ebben az évben, a következő 8 hallgató munkája kerül nyilvános bemutatásra:

  1. Vass Ágota: Fogalmam sincs! Vagy talán van, hisz ez egy gondolattérkép, a gondolatok, illetve a belső világ vizuális és hangzásbeli megjelenítése. Ahogy a gondolatok pörögnek, megmaradnak bizonyos szavak, mondatok, dallamok, versrészletek.
  2. Antal Bence: KavalkádA projekt során Mathias Duplessy „Cavalcade” című művét dolgoztam fel videóklip formájában, melyben közreműködött Forgács Rudolf gitárművész is. A klip készítése során törekedtem arra, hogy vizuális eszközökkel jelenítsem meg az öt alapérzelmet: a félelmet, az örömöt, a dühöt, a meglepetést és az undort. Célom az volt, hogy a zene és a képi világ egységén keresztül olyan érzelmi hatást érjek el, amely személyesebb kapcsolatot teremt a néző és a mű között.
  3. Surányi Dániel: ElektronideaItt a világ már kettészakadt kintre és bentre. A bezártságot megszokva hiába csábít el a kint, mégse lehet átlépni a cella küszöbét. Még ha tárva-nyitva is áll a valóság.
  4. Nagy Ákos: Mixed feelings Alkotásom egy ember napjának sokszínűségét, valamint hangulatának, életérzésének ingadozását mutatja be videóklip formájában. A vizuális elemek váltakozása régi és a legújabb rögzítő eszközök felvételeinek szinkronizálásával történik, hasonlóképp ahhoz, ahogyan a különböző műfajú zenék is váltakoznak.
  5. Eröss Henrietta: Szorongás az időről Alkotásom az idő múlásával, valamint az élet meghatározó pillanataival foglalkozik. Bár az idő visszafordíthatatlanul halad, a legfontosabb, hogy megéljük és megőrizzük azokat az élményeket, a kulcsfontosságú emlékeket, amelyek valóban számítanak.
  6. Dimény Andor: The Undecided Demo TapeA The Undecided Who Jazz-Punk együttes első kislemeze, élőben felvéve a Sapientia stúdiójában, a dalokhoz készített látványelemekkel.
  7. Blága Eszter: Az ajtó túloldalánAlkotásom egy kollázsszerű, retró hangulatú videó, amely különböző tipikus szomszédkaraktereket mutat be egy játékos, stilizált formában. A projekt célja, hogy a hétköznapok kis bosszúságaiból építsen egy könnyed, vizuálisan szórakoztató, szerethető világot.
  8. Pászka Róbert: PoliritmusokEgy síkszerű képernyőn több kép aszinkron módon lüktet. Az eltérő hosszúságú képsorozaztok loopolásával új, véletlenszerű képkombinációk keletkeznek. A saját készítésű, absztrakt hangjelenségek egy állandóan változó és fejlődő sztereó hangteret teremtenek meg.


 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat