Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

Hármas fotókiállítás hallgatóink és vendéghallgatóink munkáiból
2023.01.13. 13:03

Január 13 és 22 között látogatható a tárlat a Szabók bástyájában.

A január 13-án, 17:00 órakor megnyitásra kerülő tárlat 3 sorozatból tevődik össze: az első a másodéves hallgatóink vizuális fotónaplóiból készült válogatás, a második, illetve a harmadik sorozat pedig az Erasmus+ csereprogram keretében nálunk tanuló gdański vendéghallgatók munkája.


FFM 2: Visual Note Diaries


Kurátor: dr. Mira Marincaș

Kiállító diákok: Antal Bence, Blága Eszter, Dimény Andor, Csengeri Orsolya, Eröss Henrietta, Fekete László, Göröcs Tas, Kovács Borbála, Márton Zsombor, Nagy Anita, Pászka Róbert, Rokaly Balázs, Surányi Dániel, Székely Ákos


Kedves néző és nézők!

Ez kiállítás a pillanatokról szól. Egyszerű életekből kiragadott pillanatképekről. Nem sztárokról, nem világhírű művészekről, hanem olyan életekről és olyan pillanatokról, amik mellett nap mint nap elhaladsz az utcán. Ezek a pillanatok lehetnek múló gondolatok, hirtelen jött érzelmek, olyan történések, amelyeknek tanúi voltak, és amiket megéltek az alkotók. Elővették a fényképezőgépeiket, és állóképekbe foglalták ezeket a pillanatokat, hogy megoszthassák azokat veled, még akkor is, ha valójában nem voltál ott, amikor megtörténtek.

Néhány ilyen pillanat boldog. Néhány nem.

Természetesen készíthettünk volna neked egy egyszerű, bohém vígjátékot, tele szerény fotókkal családi összejövetelekről, barátokról mosolyogva és iszogatva, és ezt itt meg is találod. De vannak olyan képek is, amelyek a fájdalomról mesélnek. Olyan részletek, amelyek szomorúságról, bizonytalanságról és kemény erőfeszítésekről beszélnek. Vannak, akik zavarodottságról, álmokról, egy jobb jövő reményéről és a romlott jelen miatti csalódottságukról mesélnek. Némelyikük olyan titkokat mesél el, amelyeket csak csendben, szinte némán lehet el mondani, hogy azt senki más ne hallja.

Elnézést kérünk az őszinteségünkért, kedves nézők! Elvégre „csak” diákok vagyunk. (Dimény Andor)


Facebook event


Piotr Bańkowski: Garden keepers


Kurátor: dr. Mira Marincaș


A szobrok inspiráltak. Ők voltak az őrzőim.

Erasmus-os cserediákként a Kolozsváron töltött időm véges volt. Napi sétáim tanúi voltak azok a szobrok, amelyek mellett elhaladtam: ezek lettek a sorozatom témái. A szobrok hűvösek, kemények. Az emberi testtel ellentétben, mindegyikük egy olyan pózba dermedt, amelyet már nem lehet megváltoztatni anélkül, hogy kárt okoznánk. Ugyanakkor tökéletes modellek: szilárd anyagból készülnek, amelyeken nehéz áthatolni, mégis érzelmeket keltenek, gondolkodásra késztetnek ha rájuk nézünk. És nem utolsó sorban: nem panaszkodnak...

Itt létem alatt elkezdtem más szemszögből nézni őket. Olyan szögeket kerestem, amelyeken keresztül a „pózaik” egybeolvadnak az őket körülvevő elemekkel. Amikor egy szobor komorságát nyomasztónak éreztem, késztetést éreztem, hogy letérdeljek előtte, és egy alacsonyabb perspektívából láttatni ezt a komorságot. Mindig törekedtem arra, hogy elvonatkoztassak attól, hogy kit ábrázol az adott szobor, nehogy a többletinformáció felulírja a vizuális intuíciómat.

A sorozat képei közül sok a botanikus kertben készült, ahol a szobrok valóságos őrszemeknek tűnntek, akik harmóniában és rendben tartják a helyet. Kérlelhetetlenül felügyelve, néma partnereim voltak a fotózások során. (Piotr Bańkowski)


Facebook event


Krystian Dzięcielski: Gods of my time


Kurátor: dr. Mira Marincaș


Óda a barátaimhoz... Minden nap hiányoztok!

A sorozat azon kérdésfelvetés mentén jött létre, hogy hogyan lehet bemutatni a vágyakozást és a magányt anélkül, hogy az több legyen, mint egy szentimentális klisé. Arra a következtetésre jutottam, hogy itt Romániában azok hiányát érzem a legjobban, akik Lengyelországban körülöttem voltak és lesznek. Sorozatom egyfajta tisztelgés szeretteim/barátaim előtt: azt szeretném megmutatni, hogy mennyire fontosak ők az életemben, bemutatni a köztünk lévő közelséget és meghittséget, illetve láttatni azt a szépséget és isteniséget, amit bennük látok.

Minden barátom egy-egy a görög isten egy-egy tulajdonságát, ami illik a jelleméhez és aurájához. Beépítettem egy önarcképet is a sorozatba: én, mint Aphrodité, a tizenkét olümposzi isten összesége a kiállítás központi témája. A szépség és a szeretet érzése, amivel a barátaim felé fordulok feltölt és egyenlő istenükké tesz. A megragadott póz Alexandre Cabanel A bukott angyal című festményére utal: az elszigeteltség, a panteonból való kilökődés, a magány érzelmei állnak a fotó középpontjában.

A kiállítás nem más, mint egy a barátaim felé mutatott tisztelgés és örök hála. (Krystian Dzięcielski)


Facebook event


 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat