Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

Hatodszorra is FFEST
2012.11.20. 12:46

A november 22-25. között sorra kerülő Nemzetközi Diákfilmfesztiválon 7 ország képviseletében több mint 80 film versenyzik.

A filmfesztivál ünnepélyes megnyitójára csütörtökön, 2012. november 22-én kerül sor este 6 órától az Egyetemiek Háza Klubtermében (Emmanuel de Martonne utca 1. szám), a vetítések pénteken és szombaton 10 és 21 óra között zajlanak ugyanott. A díjátadót a Tiff Házban (Egyetem utca 6. szám) szervezik meg vasárnap 16 órától. A vetítésekre való belépés ingyenes.

A filmfesztivál elsősorban diákoknak és filmgyártóknak szól, a nevezés pedig minden olyan romániai és külföldi diák számára nyitott, aki nem kereskedelmi célból forgatta a levetítendő filmeket. A rendezvényen a beküldött művekből kiválasztott filmek levetítésére, ezen kívül workshopokra, szemináriumokra és más, rövidfilmgyártást elősegítendő tevékenységekre is sor kerül. Célja a tevékenységek és foglalkozások keretében a minőségi diákfilmek népszerűsítése, valamint a szakmai tapasztalatcsere elősegítése az alternatívára szomjazó közönség és a fiatal filmesek között.

A FFeST Nemzetközi Diákfilmfesztivál szervezői: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának Filmművészet–média szakja, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, fotóművészet, média szakja, a Művészeti és Formatervezési Egyetem Videó szakja, a Francia Kulturális Központ, valamint más helyi, országos és nemzetközi szervezet, intézmény és alapítvány.

 

Elérhetőség és további infók: http://ffest.ro

A fesztivál főszervezője: Szenkovics Dezső (Sapientia EMTE)

  • Támogatók: Román Filmalap
  • Partner: Transfilmart Egyesület
  • Médiapartnerek: Cultura, Observatorul Cultural, Filmtett – Erdélyi Filmes Portál

 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat