Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

Lezajlott a Magyar Egyetemi Filmdíj idei kiadása
2021.06.10. 23:07

Hallgatóink hat 2019-ben bemutatott magyar filmet néztek meg és elemeztek a program keretében.

A filmművészet, fotóművészet, média szak hallgatói filmklub formájában vehettek részt a MEF keretében kijelölt hat film vetítésén és vitáján, minden második csütörtökön délután 6-kor hozzáférhetővé tettük a soron következő filmet, ezt követte az 1-2 órás online beszélgetés. Kezdetben 17 jelentkező volt erre a programra, ebből 12 első éves, és 4 harmad éves és egy mesteris hallgató, sajnos nem sikerült végig megtartani ezt a létszámot, az összes filmet 5-en látták, és 5-en szavaztak is.

A vetítések után elsőként a filmről alkotott első benyomásokat osztották meg egymással, ezt követte a szoros olvasat, amely kvázi-irányított volt. Filmtípusok függvényében próbáltuk elméleti fogalmak fele irányítani a beszélgetést: az elbeszélés, az audiovizuális stílus, a képfajták, a reflexivitás kérdéseit vetettük fel, és referenciafilmeket kerestünk, amelyekkel összehasonlítva könnyebben sikerült elhelyezni a film témáját vagy stílusát a magyar illetve a globális filmgyártásban. Az esetelemzéshez hasonlító beszélgetések sokkal participatívabbak lettek, mint a tanórák, elmélyültebbek lettek a filmelemzések valamint a diákok jóval motiváltabbak és kitartóbbak voltak, hiszen önként vállalt tevékenység volt. Összességében a filmklubok nyomán sokkal alaposabb rálátásuk lett a kortárs magyar filmre (alkotókra, színészi iskolákra, műfajokra és témákra).

 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat