| Hírek / | előző | következő |
Meg lehet még az, ami elveszett?
2021.01.23. 19:14
Farkas Júlia, 2. éves hallgató írása
Az Erdélyi Magyar Filmszövetség szervezésében a Sapientia EMTE filmes szakának együttműködésével 2018-ban indult Drakula halála celluloidfilmes workshop az elmúlt évben sem szünetelt a vírus által megnehezített körülmények ellenére sem. A Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT által támogatott projekt résztvevői némi változtatással, de ugyanolyan lendülettel haladnak a film befejezése irányába. A változtatások alatt elsősorban az eszközre kell gondolni, a kamerára. Az eddig felvett anyagok orosz és francia kamerákkal készültek (Krasnogorsk, Pathé), a továbbiakban azonban a stáb svájci Bolex kamerákkal fog dolgozni. A 2020-as év a helyszínelések mellett főleg ezeknek tesztelésével, összehasonlítgatásával, próbálgatásával telt, ugyanakkor felerősödött a filmművészet iránti elkötelezettség kollektív jellege a stábon belül, hiszen a rendezők és operatőrök az előhívásban dolgozókkal a legkomolyabb egyeztetéseket követően tudtak dönteni abban, hogy milyen előhívóval, optikával, filmmel akarnak dolgozni a projekt vizuális koncepciójához való hűség megőrzése érdekében.
„Ebben a projektben pedig az út a fontos" - emeli ki Lakatos Róbert, a projektvezető. Egy majdhogynem feledésbe merült történet celluloidra való forgatása egyszerre szolgálja az analóg technikával való bánásmód megtanulásának célját, illetve lehetőséget ad fiatal rendezőknek egy más, fiktív világ mai világban való tükrözésére úgy, hogy a végtermékben már a saját hangjuk is benne van. Az ilyen jellegű forgatásokon, ahol a tanulás az elsődleges cél, még inkább benne van a pakliban, hogy valaki elront valamit, alul lehet exponálni felvételeket, el lehet rontani a képélességet, mozoghat a filmkapuban a filmkocka, lehet sablonos a színészi játék, de minden ilyen tökéletlenség után több tudással indul a következő forgatás.
A projekt egyik rendezője, Benedek Szabolcs (Sztercey) úgy véli, hogy amíg a digitális kép néha túlságosan pontos, éles és ijesztően konkrét, addig a celluloid (köszönhetően a színnek, a szemcséknek, karcoknak, a hibáknak) valahogy izgalmas távolságra marad a nézőtől, mintha kicsit a valóságtól távolabb, azon kívül történne az egész, emiatt pedig szinte költői az a hangulat, amit a celluloid ad.
Ezt a hangulatot pedig nem lehet lopott-kopott eszközökkel visszaadni, így hát a Drakulával azonosított megszokott modorosság helyett ez a film más szubsztancián alapul: valami réginek az újszerű megközelítésén. Nem valami teljesen újat szeretne bemutatni, hanem valami újraképzeltet.
„Mindezt meg lehetne csinálni digitálisan is, de az már giccs lenne" - hangsúlyozza szintén a projektvezető.
A Drakula halála közelebb áll a lélektani realizmushoz, mint az expresszionista stilizációhoz. Mary-t körülveszi a halál, vagy másszóval utoléri a valóság: először édesanyját veszti el, majd az elmegyógyintézetbe került édesapja hamarosan bekövetkező haláláról szerez tudomást. A halállal való farkasszemezést nemes egyszerűséggel ábrázolja a film, de hogy ezen túltegyen, feszegeti a halálhoz való vonzódás témáját is. A filmben a főszereplő többször elalszik, álomba merül, majd felébred ez a folyamatos elalvás, ébredés pedig összemossa az álmot a valósággal, s arra készteti a nézőt, hogy megkérdőjelezze: mi az álom és mi a valóság, mi igaz, mi az, ami csak látszat?
A látszat és valóság elkülönítésére a folyton változó hatalmi helyzetek semennyire sem segítenek rá: Mary vissza tudja venni az irányítást rémálmai és vágyai felett, viszont van, amikor teljesen Drakula irányítása alá kerül. Ez a folyamatos párbaj is jelzi a lány vívódását, Drakula változékonyságát, azonban a nézők kénytelenek kettős mércét alkalmazva végignézni ezt a „harcot". Az, hogy néha képtelenség dönteni nézőként afölött, hogy ki mellé kéne állni, leginkább azért van, mert akinek épp szurkolnánk az tesz egy megmagyarázhatatlan lépést, és át kényszerülünk állni a másik oldalra.
Miklós Nóra, aki szintén egy fejezet rendezője, a rémálmok illusztrálása révén szeretné átadni azt a kettős érzést, ami valójában a valóság megkérdőjelezésének az oka: a tény, hogy a lány az álmokban elmenekülhetne Drakula elől, de mégsem teszi. Ebben rejlik a film mélyebbik rétege, a halálhoz való vonzódás. Ehhez a mélységhez szükségesek a fiatal rendezői ötletek, megvalósítások, amelyek ebben a projektben igencsak széles skálán helyezkednek el, hiszen minden fejezetet más alkotó rendez és fényképez.
Farkas Boglárka azzal a rendezői ötlettel állt elő, hogy a táncművészetet ötvözi a filmmel: „Az általam rendezett fejezetben Drakula „halott menyasszonyai" járnak táncot, nagyon örültem, hogy sikerült a Sapientia (legeslegelső!) tánc szakosait beemelni a projektbe."
A fiatal alkotók újító, múltat és jelent összekapcsoló jellegű ötleteikkel, csak gazdagítani tudják a filmet, és arra hívják fel a figyelmet, hogy régi technikával még régebbi történetet a XXI. században csak úgy érdemes megalkotni, hogy a folyamat hogyanjaiban jelen van a most.
A készülőben lévő film mai kontextusba helyez tehát egy elveszett történetet, és azt hangsúlyozza, hogy a múlt még nem egészen múlt el, csak átlényegült, és nekünk valahol kötelességünk foglalkozni vele, és inspirálódni belőle.
