Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

Oktatónk és volt hallgatónk fotói a Műcsarnokban
2021.05.03. 19:50

Mira Marincaș és Fazakas Bence egy-egy fotósorozattal vesz részt A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021-on.

Haris László és Bán András, a tárlat kurátorai így nyílatkoznak: „A különböző művészeti ágak évente jelentkező nemzeti szalonja rendre egy-egy szakma egészének ünnepe a Műcsarnokban. A II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon szervezésekor elsőrendű célunk az volt, hogy az összetartozás jegyében megszólítsunk, felkérjünk kiállításra lehetőleg minden alkotót, aki az utolsó öt évben jelentős műveket hozott létre a fotóművészet bármely területén. A megszólítottak legnagyobb része, 208 fotográfus örömmel elfogadta a meghívást. Minden felkért alkotótól egy művet vagy sorozatot kértünk, s a felkérőlevélben biztosítottuk a leendő kiállítókat, hogy azt a művet várjuk, amelyet az elmúlt öt évben született fotói közül ő maga a legfontosabbnak tart. Ha tudni szeretnénk, mivel foglalkoznak egy művészeti ág, jelen esetben a fotóművészet művelői az országban, akkor értelmes vállalás rendszeres időközönként szalon típusú kiállítást rendezni. Valójában a nemzeti szalon célja egyfajta állapotfelmérés, mely egyaránt szolgálja a művészetet és a művelődést. Lényege a sokszínűség, az egymás megismerése és elfogadása legalább egy találkozásra, a szakmai problémák megbeszélésére. Ez adja igazi értékét, miközben a széles közönség számára élményt kínál.”

A tárlaton oktatónk, Mira Marincaș, illetve volt hallgatónk, Fazakas Bence is részt vesz egy-egy sorozattal. Bence a Világ a világban című sorozat elkészítésén a székelyudvarhelyi Orbán Alapítvány által gondozott fiatalokkal dolgozott együtt. A koncepció az volt, hogy minden fiatal elmesélte, hogy mi számára az álomszakma, majd Bence ennek megfelelően készített róluk portréfotókat.

A tárlat szeptember 26-ig látogatható a budapesti Műcsarnokban.

A kiállítás megnyítója itt nézhető vissza:

Illetve ezen a linken virtuálisan is „bejárható” a tárlat.

További információk a Műcsarnok honlapján.

 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat