Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

Volt sapientiás diák Cannes-ban
2017.05.02. 17:15

Dunai László vágó, a Sapientia 2010-es alumnusa ismét Cannes-ba utazik: ezúttal Kristóf György Out című filmjének volt egyik vágója.

Az Out 2015-ben a Cannes-i Filmfesztivál Atelier nevű fejlesztői programjában szerepelt, és egy szlovák-magyar(-cseh-francia-lett) koprodukció: a felvidéki Kristóf György filmje az Un Certain Regard-szekcióba került be, várhatóan május 22.-én mutatják be a filmfesztiválok legrangosabbikán, a magyarországi mozikba június közepén kerül.

Az Out egy ötvenen túli családapa kelet-európai utazásának és útkeresésének történetét mutatja be minimalista eszközökkel és abszurd humorral elmesélve. A főbb szerepekben Terhes Sándor, Bárdos Judit és Bocsárszky Attila látható. A forgatókönyvet Kristóf György és Horváth Eszter írta, producerei többek között Taschler Andrea és Pusztai Ferenc, operatőre pedig Pohárnok Gergely. Dunai László Adam Brothánek vágóval dolgozott együtt a filmen, de nem ez az első cannes-i jelenléte: 2014-ben Szőcs Petra Kivégzés című filmjét kísérte el a tengerpartra.

 

 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat