Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

FIRST CUT 5
2022.06.27. 22:43

5. kiadásához érkezett a First Cut. 2017-ben azzal a céllal indítottuk az eseményt, hogy a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Filmművészet, fotóművészet, média szakos (BA), illetve Filmtudomány (MA) szakos hallgatóinak munkái a nagyközönség előtt is bemutatkozhassanak.
Az érdeklődők az idei filmtermés legjobbjai közül válogathatnak, illetve az idén is készülünk jó néhány fotókiállítással és videóinstallációval.
Az idén egy új programpontra is sor kerül: egy Q&A beszélgetés keretében vendégünk lesz szakunk volt hallgatója, Keresztes Péter, akinek a A háborúban nincs jó búcsú című tévériportját Prix CIRCOM díjjaltüntette ki a az európai regionális közszolgálati televízióállomások szakmai szövetsége.

 

Program:

16:00 Megnyitó
16:00-17:00 Kiállítások
FOTÓKIÁLLÍTÁSOK
Orbán Orsolya: víztükre
A víz az, ami elválaszt és összeköt, általa kap életet a test és az anyag. Tükrében mégis torzítva, homályosan láthatjuk magunkat. Mintha víztükrébe lenne zárva a kép.

A víz, a fény, a szatén textúrája elfedve mutat meg. A póz nem törekedik természetességre, inkább személytelenítésre. Lefejtve mindenfajta személyességet, közvetlenséget, mi az, ami megmarad? Hogyan kerülhetek közelebb saját testemhez az eltávolítás gesztusa által?

Ráduly Sándor: Overdue
A messzi óceánokon a Vízöntő lila fénye megtalálta az utat a kereszteződéshez, ahol a vad női energia szépsége találkozik az intézményes vallás patriarchális természetével.

Salamon Orsolya: Tradíciók Szék jelenében
Szék egy különleges térség, nem hétköznapi emberekkel. Itt a népviselet nem ritkaságszámba menő, ugyanis többségük mind a mai napig az utcán is ezt viseli. Fotósorozatom azzal a céllal jött létre, hogy megragadja a eltűnőfélben levő széki tradíciókat, bemutatva azt, hogy az évek során mennyire tudtak megőrződni bizonyos szokások.

Tóth Hunor: Jártam már itt, de nem ismernek.

Három évvel ezelőtt elköltöztem szülőfalumból egy nagyobb városba egyetemet végezni. A tanulmányaim lezárásának közeledtével nem haladhatok el a tény mellett, hogy ezen fejezet lezárását követően visszatérek oda, ahonnan indultam. Szembesülve azzal, hogy az ott élő emberek egy eléggé zárt közösséget alkotnak, amelyben nem jellemző a művészet elismerése és szakmának tekintése, érdekes kérdésként merült fel bennem, hogy milyen lesz három év után ismételten visszatérni és ott élni mindennapi életemet.

A visszatérés gondolatával szeretnék eljátszani, választ keresek arra, hogy egyáltalán lehetséges-e az újbóli beilleszkedés, ha igen akkor pedig hogyan működne az említett folyamat.


INSTALLÁCIÓK

Kiss Réka: Kultúrbarlang

A videóklipek nem hatoltak még be a hagyományos kiállítótérbe, és ennek oka az, hogy amint kiemelődnek természetes fellelőhelyükről (az internetről) kívánni valót hagynak maguk után.

Kontextust.


A kultúrbarlang pont ez. Masszív mennyiségű kontextus abból a kultúrásil és szociális környnyezetből, ami kreálta, és inspirálta a klipet.


MA I (Farkas Ágnes Anna, Ferenczi Edith, Képíró Dorottya, Kiss Mihály, Mák Krisztián, Makkai Márk, Madarász Ákos): We the trompe-l'œil

Ez egy egycsatornás videóinstalláció, amely A film és a többi művészet című tantárgy keretében készült. Az alkotásban összekapcsolódnak különböző korok és művészeti ágak az ókori Görögország szobrászatától kezdve a 20. századi festészetig, az alkotók, stábtagok is alkotássá válnak a művészetre való reflexió folyamatában.


17:00-18:00 Vetítéssel egybekötött beszélgetés volt hallgatónkkal, Keresztes Péterrel

Keresztes Péter 2007-ben, szakunk legelső évfolyamának tagjaként végzett. Azóta többnyire a Román Televízió temesvári regionális tudósítójaként dolgozik. Riportfilmjei számos belföldi és nemzetközi szakmai elismerésben részesültek.


18:00-19:30 ELSŐ RÖVIDFILMES BLOKK

Orbán Orsolya (rendező), Jancsik Gergő (operatőr): Kedves órák

Egy múltbeli trauma miatt hozott döntés eredményeit járja át a történet. A film Erika életének egy apró részletét végigkísérve mutat képet arról, milyen következményekkel járt családjának elhagyása. Feltevődik a kérdés, hogy a saját magától való menekvése nyújthat-e teljes biztonságot számára.


Mikola Csengele (rendező), Laczkó Tibor (operatőr): Finding Zoé
A Finding Zoé című kisjátékfilm a keresés motívuma köré szerveződik. A film Rendezője lehetetlen helyzetben találja magát, amikor színésze magára hagyja a forgatás közepette, kétségbeesése okán teret enged neki. Zoé álomszerű agyszüleményein keresztül hurcolja maga után a direktort, kiutat mutatva a rendezői krízisből. Ám Zoé világában képtelen feloldódni a másik főszereplő, görcsösen ragaszkodik saját ideáihoz. Zoé másodszor is nemet mond. Az alkotó mókuskerekéből lesz-e szabadulás? A Rendező megtalálja-e belső hangját? Ezt a nézőnek kell továbbgondolni.

Sós Timothy (rendező), Nagy Róbert (operatőr): Suborbital
Tamás atya hallucinációktól szenved, és hamarosan el fogja veszíteni a látását. Miután megismerkedik Nórával, a fiatal énekes lánnyal, rokonlélekre talál benne. Barátságuk kibontakozása és a zene iránti közös érdeklődésük által új életcélt találnak, elfogadva a sors akaratát.

Lukács Gergely (rendező), Csíkszentmihályi Ajnácska (operatőr): Adél*

Adél régi otthonába érkezik, volt szerelméhez, ahol azzal szembesül, hogy nem csak a festményét, a cipőit, hanem őt is lecserélték. Adélra a változás rá van kényszerítve, el kell vinnie az otthagyott tárgyait. A helyzetet hol gyerekes, hol kegyetlen játékaival próbálja feloldani. Muszáj elinduljon, muszáj elbúcsúzzon a mesebeli otthontól, a kávés bögréjétől, az egykori valóságtól. Életében először egyedül megy az esztenára a juhászhoz sajtot venni.
*A rövidfilm a 2021-es Filmtett-tábor keretében készült, a film rendezője elsőéves hallgatónk.

19:50-21:20 MÁSODIK RÖVIDFILMES BLOKK

Bodor Balázs (rendező, operatőr): Különös vasárnap

A Hubauer család egy szokatlan vasárnapra ébred. Eleinte minden a maga rendjén történik, istentiszteletre mennek, elfogyasztják az ebéd utáni kávéjukat, teájukat, majd hirtelen megtelik a lakás vendégekkel, ugyanis különleges napról van szó. Hubauer Szilamér testvérét, Miklóst, egy éve nyilvánították halottá, mivel sosem tért vissza az orosz fogságból. Ahhoz, hogy megbizonyosodjanak, hogy valóban halott-e, kereszténységük ellenére okkultizmushoz folyamodnak, amely nem kicsi meglepetésekhez vezeti a jelenlévő meghívottakat.


Szabó Barbara (rendező), Ádám Krisztina (operatőr): Füst

Albert, a furcsa író végtelenül bezárkózik saját, füstől bűzölgő világába. Napjait az írással tölti ki, az írás nehézségét meg a dohányzással enyhíti. Egyszercsak különös hang zavarja meg, amely forrását a füléhez köti. Onnantól kezdve minden erejével arra törekszik, hogy kiürítse magából a függőségét és olyan tiszta legyen, mint a tej.


Incze Kata (rendező), Gyenes-Kristófi Gergely (operatőr): Kézcsók, Kicsi

'90-es évek, Budapest. Az erdélyi Kicsi még keresi a helyét a fővárosban, kamasz fia és a bizonytalan helyzete próbára teszi erejét. Születésnapja alkalmából meglátogatja nővére, a családi (újra)egyesülés azonban a visszájára fordul.


Nagy Márton (rendező), Makkai Márk (operatőr): Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon

A huszas éveiben járó Márk megismeri és szerelmes lesz Amandába, de kiderül hogy a lány nem az aminek látszik. Egy váratlan és morbid fordulat után Márk és lakótársa, Levi próbálják értelmezni a helyzetet.


 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat