Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

Hallgatóink megosztva kapták az idei Filmgalopp fődíját
2022.10.09. 21:29

Emellett a közönségdíjban és a két különdíjban is volt hallgatóink filmjei részesültek.

Megosztott fődíjat adott október 8-án a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjának zsűrije (Deák Dániel – budapesti fesztiválszervező, filmforgalmazó, producer; Kerékgyártó Yvonne – filmrendező, forgatókönyvíró; Pernecker Dávid pécsi filmesztéta, kritikus).

Nagy Márton Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon és Farkas Ágnes Anna Játsszuk tovább című filmje osztozik idén a Filmgalopp fődíján. A zsűri indoklása szerint „mindkét film egyedi hangon szólalt meg”.

Az Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon esetében hangsúlyozták, hogy „ez a film bárhol megállná a helyét, a lokális tartalmat képes olyan függetlenfilmes frissességgel ötvözni. Amikor néztük ezt a filmet, mindannyian azt gondoltuk, hogy ezt a filmet elkészíteni is jó buli lehetett, mindamellett rengeteg munka”.

Játsszuk tovább kapcsán értékelték „a rendezői koncepció erejét, a filmnyelv érzékeny használatát. Ebben a filmben nemcsak személyek, de egy helyszín története is kibontakozik, nagyon jó példa ez a film arra, hogy néha egy egyszerűnek tűnő helyzet lehet elképesztően sokszínű és gazdag, ha ezt a helyzetet megfelelő részletességgel dolgozzák ki  az alkotók”. A zsűri „kifejezetten értékelte” a „határozott színészvezetést. A néző maga is úgy érzi, mintha része lenne a filmen látott közösségnek, mintha a karakterek háttér története kibontakozna a jelenlétükben. Ez azért lehetséges, mert több dimenziós karaktereket látunk, akiknek az egymáshoz való viszonyairól finom rezdüléseik árulkodnak a párbeszédeik mellett. Ebben a filmben minden megmutatott generációt hitelesen láttunk megjelenni, a film bevon minket a világába és akkor sem enged el, amikor már a stáblista pereg”.

A Filmgalopp 1 millió forint értékű fődíját a Nemzeti Filmintézet ajánlotta fel, a hozzá tartozó trófea megvalósítását pedig a bukaresti Liszt Intézet támogatta.

A tíz versenyfilm a fesztivál kezdetétől tegnap éjfélig elérhető volt online is, és a közönségszavazás is online zajlott. Eszerint a közönségdíj nyertese a Finding Zoé című, 17 perces film, Mikola Csengele munkája. A közönségdíj idén is pénzjutalom, 1000 lej a Nobila Casa felajánlásával.

A zsűri két különdíjat is odaítélt, ezeket László Barna Freedom Ridere és Sós Timothy Suborbitalja vitte el. A különdíjak két, egyenként 250 lej értékű vásárlási utalvány a Nobila Casa felajánlásával.

 

Gratulálunk mindenkinek!

 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat