Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

Hallgatónk fotókiállítása a Tranzit Házban
2022.05.16. 22:44

Május 20-25. között a kolozsvári Tranzit Ház stúdiótermében nyilvános kiállítás keretében kerül bemutatásra Tóth Hunor Jártam már itt, de nem ismernek című fotós diplomamunkája.
Három évvel ezelőttl elköltöztem szülőfalumból egy nagyobb városba egyetemet végezni. A tanulmányaim lezárásának közeledtével nem haladhatok el a tény mellett, hogy ezen fejezet lezárását követően visszatérek oda, ahonnan indultam. Szembesülve azzal, hogy az ott élő emberek egy eléggé zárt közösséget alkotnak, amelyben nem jellemző a művészet elismerése és szakmának tekintése, érdekes kérdésként merült fel bennem, hogy milyen lesz három év után ismételten visszatérni és ott élni mindennapi életemet.
A visszatérés gondolatával szeretnék eljátszani, választ keresek arra, hogy egyáltalán lehetséges-e az újbóli beilleszkedés, ha igen akkor pedig hogyan működne az említett folyamat. - Tóth Hunor

  • A kiálítás május 20-25 között látogatható (14:00 és 18:00 között), a Tranzit Ház Stúdiótermében- George Barițiu / Malom utca 16., Kolozsvár (bejárat a Névtelen Utca felől)
  • A kiállítást Farkas Angéla Boglárka nyitja meg május 20-án 18:00-tól.
  • A záróeseményre május 25-én 18:00-tól kerül sor.

Facebook event: https://fb.me/e/1saD8E8z5

 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat