Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

Összeállt az idei Kari TDK programja
2022.05.15. 14:34

Május 19-én és 20-án, 3 tagozat keretében mutatják be munkáikat tanszékünk hallgatói.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara és a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (kHÖK) immár tizenkettedik alkalommal szervez TDK-t azzal a céllal, hogy tudományos és alkotói kutatómunkára ösztönözze az erdélyi felsőoktatásban részt vevő diákokat.

A TDK azoknak az egyetemi hallgatóknak szól, akik kedvet éreznek egy szabadon választott, napirenden lévő politikai, jogi, környezettudományi, művészettudományi vagy nemzetközi kapcsolatokat érintő kérdés kutatására, vizsgálatára és az eredmények ismertetésére, illetve a Művészeti alkotások szekció keretében egy elkészített művészi alkotás bemutatására.

A tavalyi évhez hasonlóan a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Kari Tudományos Diákköri Konferenciája egyben jelölő fórum (közvetlen kijutási lehetőség) a humán-, társadalom- és reáltudományi szakterületeken a 2023-as XXXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.

Tanszékünk hallgatói az idén 3 szekció keretében mutatják be munkáikat. A program a következőképpen néz ki:


Művészeti alkotások szekció


Fotográfia tagozat – május 19, 15:00 (A303)

Zsűri:

Diana Drăgan-Chirilă, egyetemi docens (UAD)

Kalló Angéla, egyetemi docens (UAD)

Miron-Vilidár Vivien, doktorandusz (BBTE, MOME MA)

 

 

  • 15:00-15:10 – köszöntések, zsűritagok bemutatása
  • 15:10-15:30 (15 perc bemutató + 5 perc vita) Bodoni-Dombi István: Werkfotó. Témavezető: dr. Mira Marincaș (Sapientia EMTE)
  • 15:30-15:50 (15 perc bemutató + 5 perc vita) Halászy Kamilla: Szülővárosom töredékei. Témavezető: dr. Mira Marincaș (Sapientia EMTE)
  • 15:50-16:10 (15 perc bemutató + 5 perc vita) Horváth Nóra: Omnivora. Témavezető: dr. Mira Marincaș (Sapientia EMTE)
  • 16:10-16:20 – szünet
  • 16:20-16:40 (15 perc bemutató + 5 perc vita) Ráduly Sándor: Overdue. Témavezető: dr. Mira Marincaș (Sapientia EMTE)
  • 16:40-17:00 (15 perc bemutató + 5 perc vita) – Tóth Hunor: Visszatérés. Témavezető: dr. Mira Marincaș (Sapientia EMTE)
  • 17:00-17:20 (15 perc bemutató + 5 perc vita) – Vajda Emánuel: Soft UniverseTémavezető: dr. Mira Marincaș (Sapientia EMTE)


Film tagozat – május 19, 17:00 (A105)

Zsűri:

Buglya Sándor, rendező (Dunatáj Alapítvány, Sapientia EMTE)

Kassay Réka, egyetemi adjunktus (Sapientia EMTE)

Makkai Bence, fotós, visual artist (Vizualitas Stúdió)

 

  • 17:00-17:10 – köszöntések, zsűritagok bemutatása
  • 17:10-17:30 (vetítés + 10 perc bemutató + 5 perc vita) – Ádám Krisztina: Idő (2:54). Témavezető: dr. Mira Marincaș (Sapientia EMTE)
  • 17:30-18:00 (vetítés + 10 perc bemutató + 5 perc vita) – Lukács Gergely: Adél (15:26). Témavezető: Balogh Zsolt (Sapientia EMTE)
  • 18:00-18:25 (vetítés + 10 perc bemutató + 5 perc vita) – Orbán Orsolya: Szilvia gyermeke (07:05). Témavezető: dr. Lakatos Róbert (Sapientia EMTE)
  • 18:25-18:50 (vetítés + 10 perc bemutató + 5 perc vita) – Ráduly Sándor: Reptant Tarot (08:45). Témavezető: dr. Mira Marincaș (Sapientia EMTE)
  • 18:50-19:15 (vetítés + 10 perc bemutató + 5 perc vita) – Tóth Hunor és Szabó Barbara: Waltz (8:21). Témavezető: dr. Gózon Francisco (Sapientia EMTE)


Művészetelmélet szekció


Filmtudomány tagozatmájus 20, 10:00 (A105)

Zsűri:

dr. Pethő Ágnes, egyetemi tanár (Sapientia EMTE)

dr. Sándor Katalin, egyetemi adjunktus (BBTE)

Jakab-Benke Nándor, filmkritikus (Filmtett)

 

 

  • 10:00-10:10 – köszöntések, zsűritagok bemutatása
  • 10:10-10:30 (15 perc bemutató + 5 perc vita) – Dimény Andor: Lélektanilag egészségtelen férfiképek a hollywoodi filmművészetben (avagy „Miért mérges a detektív minden Noirban?”). Témavezető: dr. Virginás Andrea (Sapientia EMTE)
  • 10:30-10:50 (15 perc bemutató + 5 perc vita) – Fazakas Lehel: A vágás valóságteremtése az olasz neorealizmusban. Témavezető: dr. Virginás Andrea (Sapientia EMTE)
  • 10:50-11:10 (15 perc bemutató + 5 perc vita) – Kovács Ábel: A protestáns erkölcsi preferenciák ütköztetése a szubjektív etikával a belső monológban Terrence Malick A Hidden Life című filmjében. Témavezető: dr. Blos-Jáni Melinda (Sapientia EMTE)

 

 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat