Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

Még egy államvizsga film munkálatai zárultak le
2022.05.12. 19:03

Farkas Júlia rendező és Nagy Róbert operatőr Ahogy elképzeltem című munkája a negyedik államvizsgafilm ami leforgott az idén. A forgatásról a következőket mesélte a rendező:

Az Ahogy elképzeltem című államvizsgafilm egy olyan projekt, amely nem zárult le a forgatás befejeztével, és nem zárul le az utómunkák befejezésével sem, mert egy olyan alkotói folyamatot jelent, amelyből még sokáig lehet táplálkozni.

A film forgatása az a fajta közös munka és együttes élmény volt egyben, amely nem csak a stáb gyakorlatias gondolkodását, hanem az éles helyzetekben való helyes fellépését is fejlesztette.

Az előkészületek legelején megszületett az a közös döntés az operatőrrel, hogy nem akarunk túl nagy stábbal dolgozni, ezzel valamennyire őrizve a történet törékenységét. Ehhez hozzájárult az is, hogy a forgatási héten nem egy állandó stábtagokból álló csapat dolgozott, hanem a jelenetek nehézségéhez mérten próbáltuk mindig a lehető legkisebb, de legkompaktabb társaságot összehívni. Kellemes meglepetés volt azt tapasztalni, hogy nem ment a közös alkotás rovására az, hogy egyes emberek bizonyos napokon kiestek, és mások léptek a helyükre. A hét szerkezetét illetően, rengeteg kompromisszumot kötve sikerült a forgatókönyv kronológiáját valamelyest megtartva felvenni a jeleneteket, és a történet elejével kezdve naponként haladtunk a zárójelenetig. Ez a stratégia felerősítette azt a hozzáállást, hogy minden napnak meg van a maga baja, és a sorjában haladás elősegítette azt, hogy csak arra kelljen koncentrálni, ami éppen a történetben is következik.

A színészek munkájára is jótékony hatással volt a heti ütemtervünk. Tudva, hogy egy olyan történettel állunk szemben, amely megköveteli, hogy az adott érzelmi állapotok tisztán körvonalazódjanak, a két főszereplőt alakító színészt próbáltuk megkímélni minden üres járattól, ami egy forgatás során létrejöhet. A főszereplőket marosvásárhelyi színészek alakították, Hannát Szőcs Szilvia, Kornélt pedig Henn János keltette életre. A velük való közös munka rávilágított olyan szakmai kérdésekre, melyek motivációként tudtak szolgálni a hét folyamán, és előre vittek az embert próbáló helyzetekben.

A színészgárda többi tagját különböző városokból érkező, erdélyi színészek alkották. Az Édesanyát Bartha Boróka, gyergyószentmiklósi színésznő játszotta. Botondot Gáspár Barra Szilárd, a film végén megjelenő idegen férfit pedig Viola Gábor alakították.

A forgatás egy olyan kulcsfontosságú jelenettel vette kezdetét, amely komoly feladatok elé állította a stábot, egy nagyobb statisztériás, hosszabb snittes felvételt kellett létrehoznunk. Bár voltak pillanatok, mikor túl nagy feladatnak tűnt megvalósítani azt a koreográfiát és egyensúlyt, amire a jelenetnek szüksége volt, az összes ember egy emberként dolgozott, és valósította meg azt, ami az elképzelésünk volt. A forgatás április 19-én vette kezdetét és 25-én fejeződött be. Összesen 8 különböző helyszínen forgattunk, a városban játszódó jeleneteket Kolozsváron, a falubelieket Széken forgattuk. Kolozsváron többek között az Insomnia Café-ban, a Bánffy-palota udvarán és különböző lakásbelsőkben folyt a filmezés, Széken pedig a pallón, egy domboldalon és Csipkeszeg egyik magánlakásában.

A stábot a következő emberek alkották: a forgatókönyvet írta és rendezte Farkas Júlia és Nagy Róbert fényképezte. A gyártásvezetői feladatokba Ádám Krisztina, az adminisztrációba Kiss Mihály segédkezett. Farkas Anna volt a rendezőasszisztens és Laczkó Tibor az első, Szabó Mátyás a másod kameraasszisztens. A fővilágosító Jancsik Gergő, a világosítók pedig Makkai Márk és Máté Zsolt voltak. A hangmérnöki feladatokat Józsa Ádám végezte. Demeter Antónia volt a látványtervező, Surányi Dániel és Sarnyai Zsófia a díszletesek. A scriptet Fekete Tímea írta, a werkfotókat pedig Bodoni-Dombi István készítette.

 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat