| Hírek / | előző | következő |
Megjelent volt hallgatónk második verseskötete
2021.02.26. 14:30
A kötet fülszövege szerint: „Sztercey Szabolcs egy olyan lírai környezetben, mely elsősorban a hagyományos, rímes‐ritmusos, kötött formát részesíti előnyben, a jól megalkotott, szabad formában született költészetet műveli, mely egyébként sokkal inkább jellemző napjaink európai és tengeren túli kortárs irodalmára, és amely nem elsősorban a formai bravúrral, hanem a tartalmi megoldásokkal kialakított »szép új világgal« ajándékozza meg az olvasót. Sztercey Plüssbolygója kegyetlen éléslátással, kíméletlen részletességgel veszi górcső alá a hagyományos családot és annak viszonyrendszereit, mondhatni gyermeki logikával közelítve a témához, aki azért szedi szét a játékait meg a különféle tárgyakat, mert kíváncsi, mi van belül, és a működésükre is rá szeretne jönni. Hogy aztán újra össze tudja-e szerelni őket, az persze mindannyiszor kérdéses.”
László Noémi (költő, műfordító) így nyílatkozik a kötetről: „A Plüssbolygó verseiben az irodalmon kívülről érkező, erősen analitikus beállítottságú, a groteszk és a visszás vetületek iránt fokozottan érzékeny beszélő művészileg megformált jelentéseit olvashatjuk egy viszonylag kompakt, összeszedett és minden részletében kíméletlenül feltárt univerzumról.”
Kedvcsinálónak itt egy vers a kötetből:
Javítás
Sokáig tartott a készülődés, az Anya nehezen
tudta eldönteni, hogy milyen frizurát is vágasson
magának, a menyasszonyi ruha is el volt pakolva
a ház egyik rejtett zugába, ahonnan csak sok
keresgélés után lehetett előkotorni, amikor
felvette, egy picit elbizonytalanodott, megállt
a tükör előtt, igazgatta a ruhát, nem hitte volna,
hogy ennyi idő után még jó lesz rá, egy kissé
szorított, de azt az egy órát kibírja benne, gondolta,
az Apa is alig találta meg az öltönyt, amit akkor viselt,
kissé gyűrött volt, mert soha nem
akasztotta vállfára, csak úgy lerakta, ahogy
sikerült, nyakkendőt azóta sem tudott kötni,
de valahogy csomózott egy idétlen bogot,
lassan vonultak az oltár elé, hangosan szólt
az orgonaszólam, a család és a rokonok újra
gyönyörködhettek a pillanatban, mindenki szerette
a menyasszony visszafogott, mégis elegáns ruháját,
néhányuk meghatódva sírt, a fényképészek fel-alá
futkároztak, hogy a lehető legjobb szögből tudják
megörökíteni az eseményeket, majd az Apa és az Anya
megálltak a pap előtt, rövid ideig csend lett,
mindenki feszülten figyelt, majd elengedték egymás kezét,
hangosan és érthetően elmondták, hogy ők
már nem szeretik egymást, a pap áldásukat adta rájuk,
lehúzták egymás ujjáról a gyűrűt, zsebre rakták, mindkettejük
ujján ott volt a gyűrű nyoma, mint egy másodlagos gyűrű
a főgyűrű alatt, élettelenül fehér volt a bőr alatta,
de lassan színnel kezdett feltelni, a ceremónia után
hazamentek, fogták a közös gyereküket, visszavették
tőle a nevét, őt már többé sehogy sem fogják hívni,
majd fáradságos munkával az anya visszacsinálta magába,
apa asszisztált hozzá, szorosan fogta a kezét, míg
a másikkal segített visszagyömöszölni a gyereket, majd türelmesen
megvárták, amíg felszívódik, eltűnik, végül felöltöztek,
elköszöntek, és többé nem beszéltek egymással.
(forrás: szifonline.hu)
Sztercey Szabolcs 1991-ben született Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron él, majdnem mérnök lett, de közben elkezdett verseket írni és végül filmrendezés szakon szerzett diplomát 2017-ben (majd mesteri diplomát is 2019-ben). Szabolcsnak ez már a második kötete, az első 2017-ben jelent meg A nyelvtani közép címmel.
Szabolcs szerzői oldala itt, alább pedig a szakunkon készült, Your face without the screen című államvizsga filmje:
