Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, fotóművészet, média szak
Magyar | Română | English

Hírek / |

Sajtóviszhangja lett végzőseink fotókiállításainak
2016.05.20. 11:03

Mindkét kiállításról a Szabadság számolt be, majd a Kolozsvári Rádió készített riportot.

Gáll Emőke felöltöztett fotóiról: "a fotóművész fiatalos lendülettel és ötlettel álmodta újra, és örökítette meg  immár kortárs eszközökkel a patinás filmkockák hangulatát".

A teljes cikk a Szabadság honlapján olvasható.

Ilyés Zalán utcai fotóiból készült sorozatokat bemutató tárlatának megnyitóján Virginás Andrea méltatását idézi a kolozsvári napilap: "a filmre fotózott, analóg technikával előhívott fotók segítenek abban, hogy a körülöttünk lévő valóságról megfelelő képet alkossunk, s elgondolkodjunk a perifériára szorult emberek helyzetén. Ebben a tekintetben, művészi értékén túlmenően egyszersmind állásfoglalásként is szolgál a sorozat, hiszen felelősséggel tartozunk azokért, akik mellettünk élnek; ez a felelősség pedig legyen legalább annyi, hogy megnézzük a képeket, és elgondolkodunk ezekről a sorsokról."

A Kolozsvári Rádió által készített anyag pedig itt érhető el.

 

 

 

 

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia - EMTE, Kolozsvári Kar
Sapientia - Hangtechnika
Rekollekt - Erdélyi Audiovizuális Archívum
Erdélyi Magyar Filmszövetség Beanbag Animation Studio
Magyar Filmtudományi Társaság ELTE Filmtudomány Tanszék
Filmtett - Erdélyi Filmes Portál
Metropolis - Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat