Alumni Interjúk: Keresztes Péter
2024.08.05. 19:00

Mutatkozz be röviden!

Amikor röviden kell bemutatkozni, akkor annyit szoktam magamról mondani, hogy van egy vagány feleségem és 4 gyermekem. Amúgy Marosvásárhelyen tanultam érettségiig, Kolozsváron jártam egyetemet, többek között Bukarestben dolgoztam (amit nagyon szerettem). Jelenleg a Román Televízió temesvári stúdiójánál vagyok, videóriporter (magyarosabban egyszemélyes stáb) munkakörben, a regionális magyar adást készítem bő 11 éve. Kimondottan büszke vagyok, hogy a szakmában tudok dolgozni.

Foglald össze röviden a szakmai pályarajzod!

Mindig vonzott a fotózás és a filmezés. Az érettségim előtt pár hónappal kapta meg a zöld utat a Sapientia film szakja, így nem is volt kérdés, hogy oda megyek-e. Nagyon élveztem az egyetemi éveket, de éreztem, hogy bármennyire is jó a filmkészítés, az valahogy nem nekem való - nekem ahhoz hiányzik egy antennám. A napi ritmus, kiszámíthatóság számomra elég fontos. Így különböző tévéknél dolgoztam operatőrként, majd egy véletlen (?) folytán szerkesztő-riporter lettem. Kicsit botcsinálta újságírónak tartom magam, de pont a filmes látásmód, a dramaturgia ismerete, a képekben való elbeszélés az, ami miatt úgy érzem, hogy anyagaimba bele tudok vinni egy kis pluszt. Olyan munkakörben dolgozom, ahol rengeteg lehetőségem van, jóformán olyan anyagokat készítek, amilyenek nekem tetszenek. A sajtóban ez komoly luxusnak számít. (Van bőven hátulütője is, de arról majd máskor.)

Milyen emlékeid vannak az egyetemi évekről?

Az egyetemi éveket hullámvasúthoz hasonlítanám. Voltak magas és mély pontok, de összességében nagyon élveztem, jó volt az osztályunk, tanáraink egészen nagy erőbedobással dolgoztak. Sosem voltak ideális körülmények, pont emiatt kellett rengeteget improvizáljunk, nem voltunk elkényeztetve. Nagy tanulság volt, hogy milyen sok értelmezési lehetőség van egy-egy műben, emlékszem, milyen furcsa volt, amikor ugyanazt a filmet elemeztük különböző tanárokkal és mindenkinek különböző volt a véleménye. Ez rengeteget segít ma is, amikor egy-egy riportomra hideget-meleget kapok... Hozzátenném, hogy az alattunk levő évfolyamokkal is nagyon jó volt a kapcsolatunk, mai napig is élnek olyan barátságok, melyek ott az egyetemen születtek.

Mi a jelenlegi munkád? Mik a feladataid?

Jelenleg egyszemélyes stábként (videó újságíróként) dolgozom: egyszerre vagyok operatőr, szerkesztő, riporter, vágó és magyar-román fordító, illetve élő műsoroknál háttérmunkát végzek a kollégáknak. A feladatom a Román Televízió temesvári magyar adását összeállítani, de tematikailag semmilyen megkötésem nincs, van heti egy óra műsoridőm, tehát igazából időkorlátom sincs. Elsősorban riportokat, portrékat, híreket készítek, de szeretem a történelmi dokumentumfilmeket, szituációs dokfilmet. Kísérleti filmmel és animációval is néha feldobom a munkámat... Voltam félig-meddig háborús tudósító is. A munkámban nagyon segít, hogy pár évig híradóztam, a putritól az EU Parlamentig rengeteg helyszínen forgattam, a Pataréttől Kanadáig filmeztem, rengeteg emberrel és szituációval találkoztam. A szórványban dolgozom, néha úgy érzem, hogy egy szigeten élek és a szakmabeliek egy távoli kontinensen laknak és néha befrusztrál, hogy kevés kollégához jut el a munkám, az ötletem. De pont amiatt, hogy nem a többiek (értsd: romániai magyar sajtósok) által járt úton megyek én is, rengeteg más opcióm van. A legutóbbi eset például az, hogy az Európai Regionális Televíziók Szövetségébe hívtak zsűrizni. Ez egy olyan ajtó, ami eddig egyetlen romániai magyar sajtós előtt sem volt nyitva.

Hogyan találtad meg a jelenlegi hivatásodat?

Egyetem után úgy gondoltam, hogy tévés operatőr leszek nyugdíjas koromig. Az első években rengeteget dolgoztam, pont emiatt lett egy nagyon jó rutinom. Nagyon furcsa volt, amikor beletanultam a szerkesztésbe, írásba is, sőt, még különösebb volt, amikor kamera elé kerültem. Anno foggal-körömmel ragaszkodtam az operatőri helyhez, nagyon meg kellett küzdjek az elveimmel, hogy nyissak egy ismeretlen világ -a szerkesztés- felé. Még egy kis történet: elmentem egy nemzetközi képzésre, ahol egy riportot kellett forgassak. Hamar rá kellett jöjjek, hogy nagyjából minden konfortzónámból ki kell lépjek, hajléktalanokkal kellene forgassak, teljesen idegen technikával kell dolgozzak, meg kell jelenjek a kamera előtt, sőt, a Duna parton kéne fürödjek szakadó esőben. Ekkor jöttem rá, hogy az egyszemélyes stáb nemcsak arról szól, hogy az ember egyedül dolgozik, hanem lehetősége van olyan helyzetekbe is belemászni, amelybe klasszikus stáb képtelen lenne. Egyetem alatt láttam erre jó példákat, de meg kellett tapasztalnom terepen is. Zárójel: nagyon szeretem, hogy közel vagyok a közösséghez, rengeteg oda-vissza kapcsolás van. Pár napja egy vadidegen rám köszönt az üzletben, gratulált az egyik riportom miatt. Jól esett. Rengeteg román nézője van a műsoromnak, az külön érdekesség.

Hogyan tudod hasznosítani a filmes tudásodat?

Rengeteget használom a filmes és dramaturgiai tudásomat a hétköznapokban (vicces, de még az esküvőnk szervezésekor is bedobtuk a dramaturgiai ismereteket). Nagyon sokat segít, hogy nem a hagyományos írott sajtó felől közelítettem meg a jelenlegi szakmámat. Főleg egy-egy nagy történet elmesélésekor szükségesek a dramaturgiai ismeretek, az anyagnak pedig jót tesz, ha vizuálisan is meg tudom segíteni. Egyszer készítettem egy riportot egy bánsági férfiről, aki Brazíliába költözött, lánya pedig visszajött, hogy kereste meg az itteni rokonokat. Nagyon jól sikerült a riport, kaptam olyan visszajelzéseket, hogy az emberek megkönnyezték a történetet. Úgy gondolom, hogy ennek elkészítéséhez szükséges volt az a 4 év filmes egyetem, mert nem könnyű jól elmesélni egy történetet. Örülök, hogy nagyon széles skálán tanultunk filmkészítést, több olyan projektet is be tudtam vállalni, melyek nem kapcsolódik a hétköznapi munkámhoz.

Hivatásodnak tartod, hogy a filmes látásmódot munkádon keresztül átadd és népszerűsítsd? Ezt hogyan valósítod meg?

Sok esetben érzem, hogy a hétköznapi munkámat fel tudom dobni filmes látásmóddal. Rengeteg jó filmet láttam egyetem alatt (is), nagyon jó inspirációs forrás bármikor bármelyik film. Sokat segít az is, hogy feleségem színházi rendező, rengeteget tudunk szakmázni. Temesváron több filmes, fotós képzést is tartottam diákoknak, nemzetközi média-műhelymunkát is szerveztünk. Bő tíz éve magyar filmnapok lebonyolításában segítek.

Milyennek látod a film, a mozgókép szerepét a kortárs kultúrában? Milyen alkotókat, filmeket, jelenségeket tartasz fontosnak, újszerűnek?

Sajnos nincs sok időm mozizni, a kortárs vizuális kultúrát nem fogyasztom nagykanállal. Furcsa számomra az is, hogy elméletben egy dolgot tudok, látok, de gyakorlatban az emberek elvárása teljesen más (mit nekik a magas művészet?). Óriásiakat ütök a homlokomra, amikor egy csapnivalóan gyenge riport/hír/szösszenet milliós nézettséget elér valamely szociális hálón, közben egy jól megszerkesztett, rendezett, filmezett alkotás ugyanott bukdácsol. A kortárs kultúrában a mozgókép nagyon előreszaladt, a gyors tempó, a manipulatív vágás, a túlzenélés, a trash tartalom, az AI, deepfake nagyon durván beelőzte az emberiséget, nagyon csodálkozom, hogy a nézők/fogyasztók mennyire nem képesek tisztán látni. Még egy jelenség nagyon kiakaszt: a „szépeskedés”. Utálom az üres szépséget, a tartalom nélküli cicomát, a giccset, pedig rengetegen kenegetik a lelküket ilyen semmicskékkel. Kicsit negatív lett ez a válasz, de most ez sikerült...

Mit üzensz az egyetem oktatóinak és hallgatóinak?

Művészeti egyetemen oktatni nem egyszerű dolog. Rengeteg beszélgetés, türelem, meggyőzés szükséges, hogy egyáltalán megmozduljon valami a diákban. Nem könnyű terelni őket a művészetek között úgy, hogy közben versenyképes tudást kapjanak, ne egy biztos befutó helyet a McDonald's-os pult mögött. A diákoknak azt üzenném, hogy szivattyúzzák ki a tánárokat és a könyveket. Merjenek tévedni, mert abból rengeteget lehet tanulni. Amúgy, ha valaki szeretne szakmai gyakorlatozni nálam, szívesen várom!