Hírek / | előző | következő |
Gazdag Gyula tart mesterkurzust szakunkon
2022.09.28. 13:58
A 22. Filmtettfesztre érkezik Gazdag Gyula Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, majd a Freeszfe, valamint a Los Angeles-i UCLA színház-, film- és televíziós főiskola professzora.
Gazdag Gyula rendezői pályafutása a Kádár-kori cenzúrával való összeütközéssel indult. Első nagyjátékfilmje, A sípoló macskakő bemutatóját egy évig késleltették, és nyolc évig nem vetíthette külföldön, de második munkája, a Bástyasétány hetvennégy sem volt szerencsésebb: egy évtizeden át nem mutathatta be. Következő fikciós alkotásait (A kétfenekű dob, Elveszett illúziók, Hol volt, hol nem volt..., Túsztörténet) számtalan nemzetközi fesztiválon vetítették és díjazták.
Színpadra rendezte többek közt a Candide-ot, A víg özvegyet, A vihart, a Szöktetés a szerájból-t, televízióra A három jószívű rabló meséjét, ismeretterjesztő sorozatot a naprendszerről és az emberi testről, de A Balázs Béla stúdió története, A bevonulás (1975) és a Mikor megszülettem... (1979) című dokumentumfilmjeinek a sugárzását is évekre betiltották.
Írásai főként a Filmvilágban és a Filmkultúrában jelentek meg a 80-as években.
A mesterkurzusra csütörtökön, október 6-án délután lehet majd beülni, 15:00 és 16:00 között a Sapientia EMTE Tordai úti épületében. Az esemény minden érdeklődő számára nyitott, a belépés ingyenes.