| Hírek / | előző | következő |
Ilyennek látták hallgatóink a Berlinale 74. kiadását
2024.03.07. 18:18
Eröss Henrietta (FFM3): „A 2024-es évem elég tartalmasan kezdődhetett, hiszen az egyetemnek köszönhetően részt vehettünk két másik diáktársammal a Berlinale Filmfesztivál 74. kiadásán. Az első napok kissé zavarosan zajlottak. A város is teljesen új volt számomra, így először azt, és annak a tömegközlekedését kellett megértenem. Ezt követően pedig a fesztivál rendszerét kellett kibogoznom. A többféle mozi, filmszínház és szekció között kellett megtanulnom eligazodni, ami kis logisztikát is igényelt, hiszen úgy kellett időzíteni a vetítéseket, hogy két mozi között akár 40 perces távolság is lehetett busszal.
Nagyon izgalmasnak tartottam a filmek diverzitását. Az európai filmek mellett többnyire ázsiai és afrikai filmeket próbáltam megnézni. Érdekes volt megfigyelni a különbségeket a filmek narratívája és filmesek gondolkodása között, de ugyanakkor meglepő volt a hasonlósága a feldolgozott témáknak.
A filmek mellett pár panelbeszélgetésen és mesterkurzuson is részt vettünk. Wes Anderson látványtervező csapatának kurzusán, ahol a stábtagok beszéltek arról, hogy hogyan is néz ki egy forgatás. De említhetném a Speaking Out: Film as a Culture of Memory megnevezésű panelbeszélgetést is, ahol egy német-tanzán koprodukció rendezői, valamint egy madagaszkári rendező beszéltek az élményeikről, és a felmenőikhez való kapcsolatukról, valamint ennek megjelenéséről a filmjeikben. Egy filmtörténeti kiállításon is részt vehettek a diákok. Ezen a kiállításon, főként a német filmtörténet kiemelkedő személyeit és eseményeit lehetett végignézni.
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az izgalmas filmek és előadások mellett sikerült pár új emberrel találkoznom, rendezőkkel, és operatőrökkel, akik az élményeiket nagy izgalommal mesélték. Rendkívül melegszívű és segítőkész embereknek bizonyultak, akik szívesen társalogtak bármiről, és osztották meg tapasztalataikat. Összességében egy rendkívüli tapasztalat ez a fesztivál és mindenkinek nagyon tudom ajánlani.”
Budrala Sára (FT2): „Elevenen és motiváltan hagyom el Berlint 4 teljes nap fesztiválozás után. Nem gondoltam volna, hogy egy ennyire sztárközpontú, világhírű fesztivál hatalmas tereiben, a filmélmények mellett, én is találok valamit, ami igazán hat rám, és a sajátos dilemmáimra is választ kapok.
Egy tipikus fesztiválnap reggel 7:30-kor kezdődött, akkor nyílt az online jegyfoglaló oldal, és nagyon gyorsan kellett lefoglalni az aznapi filmeket, mert percek alatt elfogytak a jegyek. Egyik filmről a másikra jártunk, a negyedik nap végére bejártuk Berlin majdnem összes negyedét tömegközlekedéssel, annyira messze voltak egymástól a vetítőtermek. Néztünk rövidfilmeket, egy horrorfilmet Hunter Schafer főszereplővel, egy pár világpremierre is becsöppentünk, ahol a vetítés után felvonult a színpadra a díszes stáb, és válaszoltak a közönség kérdéseire. Mindenütt a filmet ünnepelték.
Második nap elkezdődött a Comon Tongues című, fiatal szerzőknek szánt programsorozat, melynek keretében nyilvános beszélgetéseken és mesterkurzusokon vehettünk részt. Nekem ezek a beszélgetések adták a legtöbbet. Imádtam a HAU nevű helyszínre járni, ahol már egy órával a beszélgetések előtt is gyülekeztek a világ összes sarkából, a főleg velem egykorú fiatalok. Az első beszélgetésre csak kíváncsiságból mentem el, nem gondoltam volna, hogy a színpadra Wes Anderson látványtervező csapata fog felvonulni. Elképesztően érdekes volt hallgatni a csapat tapasztalatait, akik képekkel, ábrákkal illusztrálták mondanivalójukat, és olyan apró részletekre is kitértek, mint például a betűtípus kiválasztása vagy padlóminta nyomtatás, bútorbeszerzés Anderson filmjeihez. De a munkaidő beosztásáról és a kreatív folyamatokról is beszéltek. Az is kiderült, hogy Wes Anderson filmjeinek van egy külön miniatűr készítője, aki nélkülözhetetlen a látványvilág összeálításában. Voltunk Caj Ming-liang mesterkurzusán is, aki beszámolt a munkásságáról, és a közönséggel folytatott dialógust a film médiumának a jövőjéről, a film ontológiájáról, az új médiumok megjelenéséről, és ezek hatásáról a tradicionális mozifilmre. A beszélgetés végén megemlítette a kedvenc Tik-Tok-jait is. Annak ellenére, hogy lépést tart a legújabb technikai fejleményekkel, és sok filmet forgatott már, amelyek a mozi halálát tematizálják, hangsúlyozta, hogy számára még mindig a moziteremben nézett film az igazi.
Végighallgattam egy nagyon komoly beszélgetést a dokumentumfilm gyógyító hatásáról, kiváltképp krízis helyzetekben. A színpadon egy kegyetlen elnyomás alatt élő, és majdnem egész életében egzisztenciális fenyegetésekkel szembenéző grúz rendezőnő adott elő, valamint egy nonkonvencionális rendező páros: egy palesztin, illetve egy izraeli rendező, akik közösen identitásukat felvállalva, és az etnikai különbségeket félretéve csináltak filmet a mostani izraeli-palesztin háboruról.
A beszélgetés, ami nekem a legtöbbet adta, az egy kevésbé egzotikus témájú: két rendező (akik egyben a zsűri tagjai is voltak az idén) arról folytatott párbeszédet, hogy hogyan lehet egy jó kollaboratív helyzetet, biztonságos közeget kialakítani filmforgatásokon. Kitértek színészvezetési technikákra. Beszámoltak arról, hogy ők mint rendezők, hogyan készülnek fel lelkileg a forgatásokra, mire figyelnek oda a forgatásokon, és hogyan vezetik rá a színészt a szerep minél teljesebb megértésére.
Sokat jegyzeteltem ezeken a beszélgetéseken, és összességében azt vettem észre, hogy ezek az elismert alkotók nem abban különböznek tőlem, hogy kisebb bizonytalansági faktorral kell zsonglőrködjenek filmkészítés közben, hanem csak szimplán megszokták az ismeretlenbe evezés rutinját, és a káosz mellett, vagy sokszor azt felhasználva tudnak alkotni. Képesek hibázni, és a sikertelen próbálkozásokon továbblendülnek, míg az ötlet filmmé válik. Azt is észrevettem, hogy minél kifinomultabb egy arthouse rendező, annál kisebb stábbal és infrastrukturával dolgozik. Például Caj Ming-liang kézi kamerával és minimális stábbal dolgozik, és soha nem ír konvencionális forgatókönyvet. Élőben, a forgatás alatt véglegesíti a műveit.”
